7. rész

Sziasztooook!!! Már csak pár nap és itt a karácsony :)) Remélem nem haragszotok rám megint de tényleg igyekszem! Megpróbálok még a szünetben hozni egy részt, már amennyire sikerülhet mivel a szünetem is zsúfolt lesz :// Szóvaaaal.... ja igen. Remélem mindenkinek lesz  hol töltenie a szilvesztert ;DD meg a karácsonyt is :) Kellemes ünnepeket nektek!! CSÓK xxxx

–Viszont nem látásra, ha szabad így fogalmaznom. –mosolygott kedvesen a doki mire csak bólintottam és kilöktem magam előtt a kórház ajtaját. A friss levegő azonnal megcsapott, amiből egy óriásit szippantottam. Végre nem éreztem a gyógyszerrel keveredett nyomott levegő szagát.

Az óra reggel kilencet ütött és még az egész napot itthon tölthetem pihenéssel és punnyadással. Igazából muszáj lettem volna bepótolni azt, amivel elmaradtam az elmúlt egy napban. Meg persze elmaradok a mai nappal együtt is és remélhetőleg Tina majd hozza nekem a leckét és a tanulni valót.

A hangszórómból hangosan szólt Timberlake egyik száma, csak azért, mert most senki miatt nem kellett lehalkítanom mivel egyedül enyém volt az egész ház. Ahogy anyu hazahozott máris visszament dolgozni, apu is szintén munkálkodik a munkahelyén a húgom meg oviban van.

Az otthon tartózkodásom órái hamar elteltek és a délután nyugalmát egy erőteljes kopogás törte meg. Hamar felpattantam az ágyamról lejjebb tekertem a hangerőt és leszaladtam a bejárati ajtóhoz. A kilincset lenyomva tártam ki, majd találtam szembe magam Tinával és Mercedesszel. Elmosolyodtam és arrébb álltam, hogy beengedhessem őket.

–Üljetek le valahova, mindjárt jövök. –szóltam ki nekik a konyhából.

A szekrényből kikaptam két poharat, majd teletöltöttem üdítővel és befelé menet a kezükbe adtam.

–Hogy vagy Al?  Holnap már jössz? Ugye tudod, hogy holnap meghallgatás? –Bombázott a kérdéseivel Tina.

–Igen tudom, de én nem megyek. Nincs rajta a nevem a papíron.

Igazából most örülnöm kellene, de mivel Harry úgy tudja, hogy indulok és emiatt rossz érzés fog el, ha arra gondolok hazudtam neki.

–Hogy érted, hogy nincs rajta a neved? –nézett rám értetlenül Mercedes.

–Nem iratkoztam fel. Aznap akartam felírni mikor megtörtént ez az… incidens. –mutattam a fejemre.

–Miss Darcy ma felolvasta a listát a rádióba és a te nevedet is hallottuk. –nézett Tinára Mercedes, aki csak egyetértően bólintott.

–Micsoda?? –néztem rájuk elképedten– Ez hogy lehetséges? Egészen biztos vagyok benne hogy nem írtam fel!

­­–Hát akkor valaki más tette.

Az ütő megállt bennem mikor meghallottam azt, amit Tina mondott. Mégis ki tehette? Mindenki úgy tudta, hogy fent vagyok a papíron.

A kulcs zörgését hallottam meg az ajtóban én pedig nem akartam a szüleim előtt folytatni ezt a beszélgetést, ezért felinvitáltam őket a szobámba.

­ –Anyu? Szia, hogyhogy ilyen korán?

–Szia kicsim csak hazaszaladtam valamiért, de már itt sem vagyok. –nyomott puszit a homlokomra miközben elviharzott mellettem és a papírjai között kutatva kereste azt a „valamit” –Jut eszembe, ma sokáig bent leszek, apád pedig elutazott szóval nem lenne gond, ha neked kellene menned a húgodért?

–Persze semmi gond. –bólintottam.

–Éjfél előtt remélhetőleg már itthon leszek, szóval időben fektesd le Lizt.

–Rendben anyu ne aggódj minden meg lesz.

–Készíts neki vacsorát is és ne hagyja ki az esti fogmosást sem. Erre nagyon figyelj. Te pedig pótold be holnapra a tanulnivalót, hogy minden rendben legyen.

–Anyu! Értettem. Minden meg lesz. De te nem fogsz elkésni? –tereltem a szót.

–Jajj, de. Pá drágám este jövök. Vigyázzatok magatokra, ajtót bezárni.

–Szia Anyu! –csuktam be az ajtót utána, majd felrohantam a szobámba.

–Figyu Alice letettem a tanulni valót az asztalodra, minden meg van jelölve, ami holnapra kell.

–Várj… és akkor te, hogy fogsz tanulsz?

–Én már mindent tudok. –vonta meg a vállát­–Viszont nekünk spuriznunk kell. Holnap találkozunk, szia Alice.

–Várjatok már, ne kísérjetek le titeket?­–tártam szét a karjaim.

–Nyugi kitalálunk.

Már csak az ajtó csukódását hallottam meg, majd a ház ismét csendbe borult. Ismét egyedül voltam. Az asztalomhoz ülve minden könyvet kinyitottam ott ahol találtam egy rózsaszín jelölőt, majd a saját könyveimet előszedve bejelölgettem az oldalszámokat és a feladatok sokaságát. Minden anyagot átnéztem, kijegyzeteltem, amit kellett, a lemaradásaimat bepótoltam és megírtam a házijaimat is.

A hangfalaimból hangosan szólt a zene miközben az ablakomban ülve bámultam ki az utcára.

A nap még javában sütött, hiszen még csak késő délután volt. Nem igazán tudtam semmit sem kezdeni, hiszen elég gyorsan végeztem a dolgaimmal. Lehet, hogy a meghallgatásra kellene készülnöm, de még mindig azon vacillálok, hogy egyáltalán holnap menjek-e suliba. A nevem a papíron van, szóval mennem kell!

A csengő hangjára rezzentem össze így gyorsan lehalkítottam a zenét és leszaladtam. Ma már másodszorra téptem fel a bejárati ajtót és egy kicsit meglepődtem mikor megláttam, hogy a szomszédom állt előttem.

Kezeit a nadrágja zsebében rejtette el, míg ő az ajtónak hátat fordítva az utcát pásztázta. A haja még mindig elbűvölt akárhányszor megpillantottam. Talán ha megkérdeznék tőlem, hogy mit szeretek benne a legjobban azt mondanám, hogy a haját.

–Szia– köszöntem neki boldogan.

Egy gyors mozdulattal megfordult és elmosolyodott miközben végigmért. Hát igen… nem olyan ’hű de csini’ ruha volt rajtam ezért is nézhetett így.

–Szia– mosolygott még mindig­–Nem zavarok?

–Nem, dehogy is. Gyere be. –álltam el az ajtó elől.

Neki is töltöttem egy pohár üdítőt, mint nemrég Tináéknak. Harry nem ment be csak megállt mellettem és engem figyelt. Elmosolyodtam, hiszen ki szereti azt, ha valaki folyton őt bámulja fél méterről?

–Köszönöm –kortyolt bele– egyébként azért jöttem, hogy segítsek.

 –Öhmm… igen? ...És pontosan miért is? –nevettem el magam kínomban.

–Dalt választunk. Menjünk fel a szobádba–ezzel a mondatával egy időben megragadta a kezem és felfelé kezdett húzni. Honnan tudja, hogy hol van a szobám??

–Honnan tudod, hogy itt van a szobám Harry? –állítottam meg az ajtóm előtt.

A folyosón nem igazán vannak lámpák szóval csak a körvonalát láttam, de így is tudtam, hogy hozzám képest hol van. Kezével még mindig az én kezemet fogta és pár másodperccel később már az arcát is láthattam, mivel a szemem is kezdett hozzászokni a sötéthez.

Harry mozdulatlanul állt és mereven engem bámult. Nem igazán akart válaszolni, mert csak szótlanul megfordult, kinyitotta a szobám ajtaját és behúzott.

–Milyen dal legyen lassú vagy gyors? –ült le az asztalomhoz, majd egy egyszerű mozdulattal felnyitotta a laptopom–Várj! Inkább ne mondj semmit, előbb énekelj valamit.

Kipördült a székemmel és a térdére csapva várta, hogy csináljak valamit. Nem igazán jutott eszembe hirtelen semmilyen dal sem ezért gyorsan odafordulva a lejátszómhoz kezdtem el nézegetni a dalaimat. Nem igazán tudok gyors dalokat énekelni, inkább a lassabbakkal vagyok megbarátkozva.

–Shontelle? –kérdeztem rá hirtelen

–Mehet–mosolygott.

Pár pillanat alatt elkapott a pánik és az adrenalin szintem az egekig szökött. A tenyerem izzadni kezdett és a gyomrom apró méretűre zsugorodott. Ezt soha nem fogom megszokni. Kellett egy kis idő még összeszedtem a gondolataim és nagy levegőt véve próbáltam lenyugtatni magam. A szemeimet lehunytam és úgy kezdtem el a már ismerős dallamokat.

„Tell them I was happy
And my heart is broken
All my scars are open
Tell them what I hoped would be
Impossible, impossible
Impossible, impossible”

A hasamban lévő görcs teljesen megszűnt, mikor befejeztem a második sort. A szemeimmel már Harryt figyeltem milyen reakciót váltok ki belőle. Csak tetsszen neki!!

Az ujjaimat kezdtem tördelni és törölgetni a nadrágomba, hiszen teljesen levert a víz. Az ablakhoz léptem és kinyitottam, hogy kapjak némi friss levegőt, de nem igazán lett jobb mivel szinte kint is ugyan olyan meleg volt bent.

–Eszméletlen hangod van. –bámult rám nagy szemekkel.

Hiába vártam, hogy még mondjon valamit, csak ennyit tudott szólni.

–Micsoda? –nevettem el magam. Tudom, hogy jó hangom van, de azért még lenne mit javítani rajta, és azt is tudom, hogy még nem tökéletes.

–Komolyan mondom. Te jártál énektanárhoz ugye?

–Nem. –ráztam meg a fejem. Ismét visszaültem az ágyra, Harry pedig mindig arra fordult amerre én mentem. Szemben ültünk egymással –Te is említetted, hogy szeretsz énekelni, vagy nem?

–De… azt hiszem–vakarta meg a tarkóját–Egyébként ez a dal tökéletes lesz, gyakorold be és sima az ügy.

Harryvel még elvoltunk egy jó darabig és megbeszéltük, hogy majd holnap suli után összefutunk és meghív ez limonádéra. Ez nagyon kedves volt tőle, de soha nem szerettem, ha helyettem fizetnek. Semmilyen helyzetben. Még holnap úgyis megpróbálom rábeszélni.

Már lassan indulni készült, mikor még gyorsan utána kiáltottam az ajtóból mire ő csak hátrafordulva ennyit mondott:

–Én voltam.