8. rész

Halihóó!! Itt vagyok megérkeztem az új résszel :D Ne harii :( tanulok írok tanulok tanulok és csak most lettem kész de remélem azért a rész kiengesztel titeket. Február 1. van vagyis Hazza drága születésnapja!!<3 Viszont így már nincs egy tizenéves tag sem a bandában :))
Tegnap pedig kijött az új klip is ami eszméletlen jó lett! ;)

Jó hétvégét nektek jelentkezek amint tudok, viszont csak 6 komi után.
U.I.: Nagyon Nagyon Boldog Születésnapot Harry Styles!!! <3<3<3<3 

Túl a meghallgatáson és túl a szereposztáson. Már egy hét sincs a suliból és már lezártak minket minden tantárgyból. A biosz beadandót még épphogy be tudtam adni. Lucas nem igazán volt segítségemre, de azért mégis örültem annak, hogy próbálkozott… sajnos nem csak a segítségével. Próbált minél közelebb férkőzni hozzám, de minden adandó alkalommal csak hárítottam. Ami pedig a meghallgatást illeti, Miss Darcynak „csodálatosan ellenállhatatlan” voltam –hogy őt idézzem– ezért nekem adta az egyik szerepet. Ezt a musicalt az egyik felsőbb éves diáknak köszönhetjük, aki minden évben megír egy darabot a sulinak. Ez a musical a 1800-as évek elején játszódik, a női főszereplője pedig halálosan szerelmes egy másik ország jövendőbeli hercegébe. A herceg viszont nem viszonozza az érzéseit, helyette inkább a hercegnő szolgálólányára vet szemet. A herceg és a szolgálólány a történet közepe felé egymásra találnak, a herceg pedig hazudik az érzéseivel kapcsolatban a hercegnőnek.

A vége pedig az lesz, hogy rájönnek, mi van a szolga és a herceg között, ezért még mielőtt megölnék a lányt, elszöknek, a hercegnő pedig öngyilkos lesz, mivel elhagyta őt a szerelme.

Nagyvonalakban ennyi. Én kaptam a szolgálólány szerepét, ami szerintem nagyon nagy megtiszteltetés volt. Ki van függesztve a parafafalra az előtérben, így mindenki láthatta ki kit alakít majd. Tina megkapta a hercegnő testvérének a szerepét, aki folyton azon lesz, hogy megakadályozza majd a románcunkat. A herceg szerepét még nem tudom ki kapta mivel én is csak Tinától tudom ezeket. Az utolsó, vagyis ezen a héten már nem igazán hordunk könyveket, de ha mégis kellene valami, a könyvtárba megtaláljuk. Mindenki a nyári programjait tervezi és a többiek által már két buliba is hivatalos vagyok a Tináén kívül. A musical szereplői közül Aaron hívott meg az ő ’suli záró’ bulijába, ahogy ő fogalmazott. A második pedig Kacy volt, aki tudomásom szerint egy medencés partit szervez.

Most, hogy belegondolok mégis lesz elég teendőm a szünetben.

­­–Milyen óránk lesz? És hol van Mercedes? –kérdezte mellőlem Tina, aki éppen a szekrénye ajtaján rendezte át a képeit.

– Matek és Mercedes nyaral. Már tegnap is mondta, csak gondolom nem figyeltél. Hol jár az eszed T? –kérdeztem becsukva a szekrényem ajtaját.

–Hát tudod van a musicales srác… az a szőke. –igazította meg az ujjatlan inge gallérját, majd egy mozdulattal hátradobta a válláról a haját. Az arcán egy kis pírt véltem felfedezni, de ezt rögtön átvette egy olyan arc, ami azt sugározta teljesen semlegesek az érzései a „szőke sráccal” kapcsolatban.

–Aaron? –húztam fel a szemöldököm, ami mellé egy mosoly is társult.

–Igen. –bólintott.

–Tetszik a srác ugye? –néztem körül a folyosón az említettet keresve, akit meg is találtam a folyosó végén. Szőke haj, kék szem és aranyos pofa. Tipikus jófiús kinézet. Viszont meg lehet érteni, mit esznek benne a csajok.

–Fogalmazhatsz így is Alice. –A hátam mögé bámult–vagyis pontosítanék–a folyosó végére, ahol Aaron állt és az egyik lány osztálytársával beszélgetett. Visszanéztem Tinára aki nagy levegőket véve szinte már fújtatott előttem amikor meglátta, hogy milyen nemű illető áll a kiszemeltje előtt.

–Szerintem aranyosak lennétek együtt. –vontam meg a vállam, majd hátat fordítva Tinának elindultam a termünk felé. Vagyis csak úgy tettem. Út közben megálltam Aaron mellett.

–Aaron mikor is lenne ez a buli? –szólítottam meg őt teljesen figyelmen kívül hagyva a mellette álló lányt. Aaron felém fordította világító kék szemeit és elmosolyodott. A kiugró falnak támaszkodott, kezeit zsebre tette és a jobb lábát keresztezte a bal előtt.

–Rögtön az első napra terveztem, vagyis most péntekre. A szüleim nem lesznek itthon, de nem kell róla tudniuk. Amit nem tudnak, az nem fáj ugye? –kacsintott rám, majd ismét elmosolyodott. A lány, aki eddig mellettünk állt, most sértődötten megfordult és elment.

Tinát kerestem a tekintetemmel, akit a szekrényeinknél hagytam és rögtön meg is találtam, amikor egy langaléta fiú elsétált előle. Még innen is láttam, hogy Tina pipiskedve próbált átlátni az embereken és nyomon követni engem a szemével, hogy mit is csináltam pontosan. Éppen egy luk keletkezett közöttünk és már tisztán látott minket és mi is őt.

Mikor leesett neki, rögtön elvigyorodott és elfordította a fejét, hogy senkinek se legyen feltűnő, amiért minket bámul. A ’senkinek’ alatt Aaront értem.

Mintha csak hallotta volna a gondolataimat, Aaron is odakapta a tekintetét ahova én néztem, aztán visszapillantott rám.

–Alice!

–Igen?­–kérdeztem hirtelen.

–Ő is jön, ugye? –bökött a fejével Tina felé.

–Tudomásom szerint még nem hívtad meg. –vigyorodtam el–lehet, hogy sűrű lesz a nyara szóval jobb, ha most teszed meg, mint később.

–Kösz Alice. –lökte el magát a faltól, majd egy intéssel elment mellettem és Tina felé vette az irányt. Még épp láttam a mosolyt az arcán, amikor elfordult.

Még néztem egy darabig, ahogy beszélgetnek, hiszen már szóba is elegyedtek egymással. WOHOOW éljen Tina!

A csengő élesen hasított a levegőbe és mindenki a saját terme felé vette az irányt, ami egy kisebb káoszt okozott mivel olyan helyen álltam, ahol pont nem kellett volna. Mindenki ott tört át ahol tudott, így pár embert széttiporva, köztük engem is. Nem igazán tudtam mozdulni a kiugró fal sarkából, de mikor végre erőt vettem magamon és elindultam, ezerszer megbántam.

A diákok, akik körülöttem voltak, szinte mind felsőbb évesek voltak. Valaki könyöke a gyomromat érte és háromszor–ha nem többször–tiportak a lábamra. De legalább most már tudom, hogy a suliban sok a súlyos egyén. Enélkül hülyén haltam volna meg.

Azt hittem már majdnem kikerültem a tömegből, amikor valaki karon ragadott és maga mögött húzva tört utat előttünk. Időm sem volt megnézni ki is ez előttem, aki még mindig a kezemet fogja. Csak mereven lefelé bámultam és figyeltem hova tegyem a lábam. Erősen kellett összpontosítanom, hogy mindig az ő lábnyomába lépjek. Fél perc se kellett és fellélegezhettem, mivel teljesen feloszlott a tömeg. Végre felnézhettem nem kellett a lábamra ügyelnem. Először a nagy göndör hajtömeget láttam meg, majd mikor megfordult láthattam az arcát is.

–Minden oké? –kérdezte kétségbeesetten. Amikor meghallottam a hangját, a gyomrom egy pillanat alatt összeugrott. Muszáj volt nagy levegőt vennem.

–Persze –válaszoltam fojtott hangon–Köszönöm, ez életmentő volt. –mosolyodtam el.

–Nem ütöttek meg sehol? Csak mert tudom, hogy milyen… már sajnos nekem is volt benne részem. –Szemeit nem vette le rólam, beszéde alatt végig engem nézett.

–Nem nem történt semmi komoly, minden rendben. –mosolyogtam rá.

Igazából, amikor nagy levegőt vettem elkezdett szúrni a hasam, de most már egész jó, a lábam viszont még mindig sajog.

–Oké, de ideje lenne mennünk, mert már csengettek. –azzal ismét megfogta a kezem (!!) és lefelé kezdett húzni.

A terem ajtaja elé érve kihúztam a kezem a kezéből és úgy léptem be az ajtón, amit Harry illedelmesen kinyitott előttem. Éppen biológia óra lett volna, de mivel már megint nem volt itt a tanárunk így mindenki azt csinált, amit akart. A legtöbben a telefonjukat nyomkodták vagy egymással beszélgettek. Az alapzaj meg volt, de senki sem ordítozott egymással.

Ahogy végigfuttattam a szemem a csoporton megláttam Kylet, aki egyedül ül a legutolsó padban és hátradőlve, csukott szemmel zenét hallgat a fülhallgatóján keresztül. A karjai összekulcsolva pihentek a mellkasán. Harry látta kit figyelek, majd miután rám nézett csak elsétált előttem és leült a helyére. Nekem is volt egy üres helyem Tina mellett. Mivel Tina láthatólag el volt foglalva Aaronnal, így a terem vége felé igyekeztem. Megálltam Kyle jobb oldalán lévő üres szék mellett és megböktem a vállát. Kyle kikapta az egyik füléből fülest és felült a széken, amin lecsúszott. Mikor meglátott ferde mosoly jelent meg az arcán.

–Szia Al. –köszönt.

–Leülhetek? –kérdeztem tőle.

–Persze. –mikor ezt kimondta visszacsúszott az előbbi pózba és engem bámult. Odafordítottam a fejem, és amit először észrevettem az egy halványrózsaszín madzag volt, ami a zsebében lévő telefonjától egészen a füléig ért és mindez egy pink kövecskékkel kirakott szívecskével végződött a fülében. Egy óriási vigyor terült el az arcomon és szimplán kényszerből fordítottam el a fejem, hogy ne törjön ki belőlem a nevetés. A kezemen lévő karkötőmet forgattam körbe-körbe, csakhogy eltereljem a figyelmemet, viszont a vigyor az még mindig ott volt az arcomon.

 –Cuki a fülhallgatód. –szólaltam meg végül, ismét ráemelve tekintetem.

Kyle kiszedte a másik fülesét is, rátekerte a telefonjára és zsebre tette.

–Tudtam, hogy ezt fogod mondani. –ingatta a fejét nevetve–Mikor megkérdeztem kinek van egy fülese kölcsön, csak Macy volt az, akinek tulajdonában állt ez a fülhallgatónak nem nevezhető izé. Innentől már gondolom érted.

–Így már minden világos. De attól még jól áll–nevettem fel.

–Nevess csak Alice, ezt még visszakapod. Jut eszembe–kap a fejéhez– múltkor lemondtad ezt a találkozó dolgot, és csak közölni szeretném, hogy ez a meghívás még mindig áll. –kacsintott rám.

–Persze, szívesen megyek. –a szavak gondolkodás nélkül kicsúsztak a számon. Nem mintha megbántam volna, csak így olyan könnyen kaphatónak éreztem magam.

–Tök jó. –bólintott. Akkor suli után megvárlak.

–Rendben, ott leszek.

Megfogtam a cuccom és lehuppantam Tina mellé, aki már nem beszélgetett Aaronnal.

–Na, mi a helyzet a szőke sráccal? –löktem meg a vállammal.

–Elhívott a bulijába!!

–Wow Tina! Ez tök jó, akkor mehetünk együtt is.

–Még szép, miért mit gondoltál? –vonta fel a szemöldökét, mire ezt csak egy nevetéssel nyugtáztam.

–Délután elmegyünk vásárolni? –fordult felém.

–Nem jó. Találkozok valakivel. –mosolyogtam.

–Micsoda? Kivel? Várj. Ne mondd meg. Hmm… Barchoba! Barna haj?

–Igen.

–Göndör?

–Nem. –A válaszomon egy kicsit meglepődött, de folytatta tovább.

–Hmm… barna szem?

–Igen.

–Itt ül a legutolsó padban és pont vele beszélgettél az előbb?

–Mi? Tina ezt honnan tudod? Még azt sem hallottad, hogy bejöttünk a terembe Harryvel. Akkor hogy vetted észre hogy kivel beszélek?

–Alice drága. Ki mondta, hogy nem vettem észre? –vigyorgott– Szóval Kyle… ez a találkozás magába foglalja azt is, hogy csak ketten mentek?

A számba haraptam és bólintottam. –Tina csak kikerekedett szemmel nézett rám.

–Alice van fogalmad róla, hogy az évfolyamunk leghelyesebb pasijával randizol??

7. rész

Sziasztooook!!! Már csak pár nap és itt a karácsony :)) Remélem nem haragszotok rám megint de tényleg igyekszem! Megpróbálok még a szünetben hozni egy részt, már amennyire sikerülhet mivel a szünetem is zsúfolt lesz :// Szóvaaaal.... ja igen. Remélem mindenkinek lesz  hol töltenie a szilvesztert ;DD meg a karácsonyt is :) Kellemes ünnepeket nektek!! CSÓK xxxx

–Viszont nem látásra, ha szabad így fogalmaznom. –mosolygott kedvesen a doki mire csak bólintottam és kilöktem magam előtt a kórház ajtaját. A friss levegő azonnal megcsapott, amiből egy óriásit szippantottam. Végre nem éreztem a gyógyszerrel keveredett nyomott levegő szagát.

Az óra reggel kilencet ütött és még az egész napot itthon tölthetem pihenéssel és punnyadással. Igazából muszáj lettem volna bepótolni azt, amivel elmaradtam az elmúlt egy napban. Meg persze elmaradok a mai nappal együtt is és remélhetőleg Tina majd hozza nekem a leckét és a tanulni valót.

A hangszórómból hangosan szólt Timberlake egyik száma, csak azért, mert most senki miatt nem kellett lehalkítanom mivel egyedül enyém volt az egész ház. Ahogy anyu hazahozott máris visszament dolgozni, apu is szintén munkálkodik a munkahelyén a húgom meg oviban van.

Az otthon tartózkodásom órái hamar elteltek és a délután nyugalmát egy erőteljes kopogás törte meg. Hamar felpattantam az ágyamról lejjebb tekertem a hangerőt és leszaladtam a bejárati ajtóhoz. A kilincset lenyomva tártam ki, majd találtam szembe magam Tinával és Mercedesszel. Elmosolyodtam és arrébb álltam, hogy beengedhessem őket.

–Üljetek le valahova, mindjárt jövök. –szóltam ki nekik a konyhából.

A szekrényből kikaptam két poharat, majd teletöltöttem üdítővel és befelé menet a kezükbe adtam.

–Hogy vagy Al?  Holnap már jössz? Ugye tudod, hogy holnap meghallgatás? –Bombázott a kérdéseivel Tina.

–Igen tudom, de én nem megyek. Nincs rajta a nevem a papíron.

Igazából most örülnöm kellene, de mivel Harry úgy tudja, hogy indulok és emiatt rossz érzés fog el, ha arra gondolok hazudtam neki.

–Hogy érted, hogy nincs rajta a neved? –nézett rám értetlenül Mercedes.

–Nem iratkoztam fel. Aznap akartam felírni mikor megtörtént ez az… incidens. –mutattam a fejemre.

–Miss Darcy ma felolvasta a listát a rádióba és a te nevedet is hallottuk. –nézett Tinára Mercedes, aki csak egyetértően bólintott.

–Micsoda?? –néztem rájuk elképedten– Ez hogy lehetséges? Egészen biztos vagyok benne hogy nem írtam fel!

­­–Hát akkor valaki más tette.

Az ütő megállt bennem mikor meghallottam azt, amit Tina mondott. Mégis ki tehette? Mindenki úgy tudta, hogy fent vagyok a papíron.

A kulcs zörgését hallottam meg az ajtóban én pedig nem akartam a szüleim előtt folytatni ezt a beszélgetést, ezért felinvitáltam őket a szobámba.

­ –Anyu? Szia, hogyhogy ilyen korán?

–Szia kicsim csak hazaszaladtam valamiért, de már itt sem vagyok. –nyomott puszit a homlokomra miközben elviharzott mellettem és a papírjai között kutatva kereste azt a „valamit” –Jut eszembe, ma sokáig bent leszek, apád pedig elutazott szóval nem lenne gond, ha neked kellene menned a húgodért?

–Persze semmi gond. –bólintottam.

–Éjfél előtt remélhetőleg már itthon leszek, szóval időben fektesd le Lizt.

–Rendben anyu ne aggódj minden meg lesz.

–Készíts neki vacsorát is és ne hagyja ki az esti fogmosást sem. Erre nagyon figyelj. Te pedig pótold be holnapra a tanulnivalót, hogy minden rendben legyen.

–Anyu! Értettem. Minden meg lesz. De te nem fogsz elkésni? –tereltem a szót.

–Jajj, de. Pá drágám este jövök. Vigyázzatok magatokra, ajtót bezárni.

–Szia Anyu! –csuktam be az ajtót utána, majd felrohantam a szobámba.

–Figyu Alice letettem a tanulni valót az asztalodra, minden meg van jelölve, ami holnapra kell.

–Várj… és akkor te, hogy fogsz tanulsz?

–Én már mindent tudok. –vonta meg a vállát­–Viszont nekünk spuriznunk kell. Holnap találkozunk, szia Alice.

–Várjatok már, ne kísérjetek le titeket?­–tártam szét a karjaim.

–Nyugi kitalálunk.

Már csak az ajtó csukódását hallottam meg, majd a ház ismét csendbe borult. Ismét egyedül voltam. Az asztalomhoz ülve minden könyvet kinyitottam ott ahol találtam egy rózsaszín jelölőt, majd a saját könyveimet előszedve bejelölgettem az oldalszámokat és a feladatok sokaságát. Minden anyagot átnéztem, kijegyzeteltem, amit kellett, a lemaradásaimat bepótoltam és megírtam a házijaimat is.

A hangfalaimból hangosan szólt a zene miközben az ablakomban ülve bámultam ki az utcára.

A nap még javában sütött, hiszen még csak késő délután volt. Nem igazán tudtam semmit sem kezdeni, hiszen elég gyorsan végeztem a dolgaimmal. Lehet, hogy a meghallgatásra kellene készülnöm, de még mindig azon vacillálok, hogy egyáltalán holnap menjek-e suliba. A nevem a papíron van, szóval mennem kell!

A csengő hangjára rezzentem össze így gyorsan lehalkítottam a zenét és leszaladtam. Ma már másodszorra téptem fel a bejárati ajtót és egy kicsit meglepődtem mikor megláttam, hogy a szomszédom állt előttem.

Kezeit a nadrágja zsebében rejtette el, míg ő az ajtónak hátat fordítva az utcát pásztázta. A haja még mindig elbűvölt akárhányszor megpillantottam. Talán ha megkérdeznék tőlem, hogy mit szeretek benne a legjobban azt mondanám, hogy a haját.

–Szia– köszöntem neki boldogan.

Egy gyors mozdulattal megfordult és elmosolyodott miközben végigmért. Hát igen… nem olyan ’hű de csini’ ruha volt rajtam ezért is nézhetett így.

–Szia– mosolygott még mindig­–Nem zavarok?

–Nem, dehogy is. Gyere be. –álltam el az ajtó elől.

Neki is töltöttem egy pohár üdítőt, mint nemrég Tináéknak. Harry nem ment be csak megállt mellettem és engem figyelt. Elmosolyodtam, hiszen ki szereti azt, ha valaki folyton őt bámulja fél méterről?

–Köszönöm –kortyolt bele– egyébként azért jöttem, hogy segítsek.

 –Öhmm… igen? ...És pontosan miért is? –nevettem el magam kínomban.

–Dalt választunk. Menjünk fel a szobádba–ezzel a mondatával egy időben megragadta a kezem és felfelé kezdett húzni. Honnan tudja, hogy hol van a szobám??

–Honnan tudod, hogy itt van a szobám Harry? –állítottam meg az ajtóm előtt.

A folyosón nem igazán vannak lámpák szóval csak a körvonalát láttam, de így is tudtam, hogy hozzám képest hol van. Kezével még mindig az én kezemet fogta és pár másodperccel később már az arcát is láthattam, mivel a szemem is kezdett hozzászokni a sötéthez.

Harry mozdulatlanul állt és mereven engem bámult. Nem igazán akart válaszolni, mert csak szótlanul megfordult, kinyitotta a szobám ajtaját és behúzott.

–Milyen dal legyen lassú vagy gyors? –ült le az asztalomhoz, majd egy egyszerű mozdulattal felnyitotta a laptopom–Várj! Inkább ne mondj semmit, előbb énekelj valamit.

Kipördült a székemmel és a térdére csapva várta, hogy csináljak valamit. Nem igazán jutott eszembe hirtelen semmilyen dal sem ezért gyorsan odafordulva a lejátszómhoz kezdtem el nézegetni a dalaimat. Nem igazán tudok gyors dalokat énekelni, inkább a lassabbakkal vagyok megbarátkozva.

–Shontelle? –kérdeztem rá hirtelen

–Mehet–mosolygott.

Pár pillanat alatt elkapott a pánik és az adrenalin szintem az egekig szökött. A tenyerem izzadni kezdett és a gyomrom apró méretűre zsugorodott. Ezt soha nem fogom megszokni. Kellett egy kis idő még összeszedtem a gondolataim és nagy levegőt véve próbáltam lenyugtatni magam. A szemeimet lehunytam és úgy kezdtem el a már ismerős dallamokat.

„Tell them I was happy
And my heart is broken
All my scars are open
Tell them what I hoped would be
Impossible, impossible
Impossible, impossible”

A hasamban lévő görcs teljesen megszűnt, mikor befejeztem a második sort. A szemeimmel már Harryt figyeltem milyen reakciót váltok ki belőle. Csak tetsszen neki!!

Az ujjaimat kezdtem tördelni és törölgetni a nadrágomba, hiszen teljesen levert a víz. Az ablakhoz léptem és kinyitottam, hogy kapjak némi friss levegőt, de nem igazán lett jobb mivel szinte kint is ugyan olyan meleg volt bent.

–Eszméletlen hangod van. –bámult rám nagy szemekkel.

Hiába vártam, hogy még mondjon valamit, csak ennyit tudott szólni.

–Micsoda? –nevettem el magam. Tudom, hogy jó hangom van, de azért még lenne mit javítani rajta, és azt is tudom, hogy még nem tökéletes.

–Komolyan mondom. Te jártál énektanárhoz ugye?

–Nem. –ráztam meg a fejem. Ismét visszaültem az ágyra, Harry pedig mindig arra fordult amerre én mentem. Szemben ültünk egymással –Te is említetted, hogy szeretsz énekelni, vagy nem?

–De… azt hiszem–vakarta meg a tarkóját–Egyébként ez a dal tökéletes lesz, gyakorold be és sima az ügy.

Harryvel még elvoltunk egy jó darabig és megbeszéltük, hogy majd holnap suli után összefutunk és meghív ez limonádéra. Ez nagyon kedves volt tőle, de soha nem szerettem, ha helyettem fizetnek. Semmilyen helyzetben. Még holnap úgyis megpróbálom rábeszélni.

Már lassan indulni készült, mikor még gyorsan utána kiáltottam az ajtóból mire ő csak hátrafordulva ennyit mondott:

–Én voltam.

6. rész

Hát halii :_D
Igen-igen tudom. Még élek. Elmondhatatlanul sajnálom, hogy nem hoztam nektek részt, de igyekszem. Elkezdődött a suli meg az ilyen egyéb különórák, aminek rettentően örülök... ja nem. Nem igazán van semmi mondani valóm, szóval a következő részt 7 komi és 6 pipa után hozom. Köszönöm! Még jelentkezem :D Páá xx

Egy óriási séta után-ami magába foglalja azt is, hogy megálltunk a közeli játszótéren- kimerültem vágtam le magam az ágyamra, miközben hangosan hallgattam Bruno Mars egyik számát. A falamat pásztáztam és próbáltam nem gondolkodni semmin, ami sajnos nem jött be mivel az agyam ezerrel pörgött. Minden gondolatomat a meghallgatással zártam és nyitottam. Ha lehet így mondani. Végig bennem volt a félelem, így szinte minden percben összerándult a gyomrom, amikor csak eszembe jutott… meghallgatás.

–Még nem láttam a neved a papíron.
A szekrényem mélyéről szedtem elő egy papírt mikor meghallottam ezt a mondatot. Egyértelmű volt ki áll mögöttem mivel csak ő tudott erről és a hangja sem volt éppen idegen.

Nagy levegőt véve fordultam meg és néztem bele az elbűvölően szép zöld szempárba melyek érdeklődően figyelték minden mozdulatom. A szájára pillantottam melynek sarkában mosoly bujkált, amit megpróbált elfojtani.

–Még nem iratkoztam fel –nyeltem nagyot–gondolkodom ezen az egész dolgon, hogy mit is csináljak pontosan. Tudod…

–Suli után megvárlak. –intett majd egy féloldalas mosoly után otthagyott.

Ellenkezni akartam, hiszen mi van, ha nem érek rá, mert programom van, vagy… áh, mindegy. Igaz, hogy még sok ellenérvet tudnék mondani, de most pont nem jut eszembe egy sem… valamilyen oknál fogva. A fejemet a zárt szekrényemnek döntöttem és lehunytam a szemem. A csengő élesen törte meg a folyosón lévő csendet, már ha a diákok által kreált alapzajt lehet annak nevezi.

Mindenki a saját terme felé sietett a könyveivel a kezében, csak én álltam ott tétlenül és néztem a többieket. Másodperceket vacakoltam el egyhelyben, majd hirtelen ötlettől vezérelve indultam el az ellenkező irányba. Nem akartam, hogy bárki is meglásson. Egy-két diák lézengett még a folyosón, akik szerencsémre nem vettek észre. A lépcsőket kettesével véve siettem le az alsó szintre, hogy aláfirkantsam azt a lapot, ami a falon függött. Már majdnem ott voltam mikor eszembe jutott, hogy a kémiaterem ajtaja üveges így simán megláthatnak, ha csak úgy elsétálok előtte. Ismét elvesztegettem legalább két percet a fal mellett, mikor végre összeszedtem a bátorságom és nemes egyszerűséggel négykézlábra ereszkedtem… vagyis inkább ’háromkézlábra’. Nem is létezik ilyen szó!! A lényeg, hogy az egyik kezemmel a könyveimet fogtam, a másikkal pedig tartottam magam. Az ajtó előtt halkan haladtam el… vagyis csak haladtam VOLNA el, amikor hirtelen nagy erővel kicsapódott a kémia terem bejárata és telibe-fejbe csapott. Az érzés leírhatatlan volt szinte mindenből kettőt láttam. A szememet muszáj voltam csukva tartani, mert félő volt, hogy ott helyben elhányom magam. Két kezet éreztem meg a vállaimon és lehet, hogy ha azok nem lettek volna simán hanyatt is dobom magam. A hátam mögött támaszkodtam a bal kezemmel, hiszen valahogy sikerült ülőhelyzetbe kerülnöm. A fejem sajgott és lüktetett, szinte majd szétrobbant és ott helyben sírni tudtam volna a fájdalomtól.

Halk beszédet hallottam, amik egyre erősebbek lettek, mígnem tisztán kivehetővé váltak.

­–El innen! Dave engedj oda. Alice minden rendben? Nyisd ki a szemed.

­A szemeimet csak résnyire nyitottam, de már így is látható volt, hogy az egész csoport ott áll körülöttünk, és aki beszélt hozzám az nem volt más, mint Kyle. Ott guggolt előttem, és ragyogó világosbarna szemeivel aggódóan méregetett. Valamit mondott, de fogalmam nincs mit mivel nem arra figyeltem, hanem a hangjára. Olyan nyugtató volt hallgatni, ahogy beszélt és tudtam, hogy nekem mond valamit, de mégsem értettem. Pár pillanat múlva hirtelen felállt, mögém sietett, majd a derekamat megfogva váratlanul talpra állított. Kicsit meginogtam viszont sikerült megtámasztanom magam Kyle vállába, aki ezután átkarolt és leültetett egy padra. Innen a padról, ahogy beláttam a terembe, még a nyomát sem találtam a tanárunknak. Hát persze ma nem is lett volna kémiánk, nincs tanár.

–Alice jól vagy?! –csúszott mellém Tina, akinek ugyanolyan aggódottság csillogott a szemében, mint Kylenak.
–Úgy nézek ki? –kérdeztem vissza összeszorított fogakkal, nem épp kedves hangnemben.­ Még a beszéd is nehezemre esett. –Ne haragudj.

Tina csak végigsimított a karomon és a kezembe csúsztatott egy jéggel teli zacskót. Furán nézhettem rá mivel azonnal válaszolt a fel nem tett kérdésemre.

–A tanáriból csórta valaki. –rántotta meg a vállát.

–Hogy? –meredtem rá nagy szemekkel.

–Gondolom nem volt bent egy tanár sem és úgy hozta ki.
A jeget a homlokomhoz szorítva ingattam a fejem és mosolyogtam meg az előbbi mondatát. Hát.. ilyenek az én csoporttársaim, de pont így szeretem őket.
Egy idő után a többiek is bementek a terembe és folytatták az eddig félbehagyott tevékenységeiket. Tinával vállán pihent a fejem, mikor valaki lehuppant a másik oldalamra.

–Jobban vagy? –Egy félénk mosoly terült el az arcán miközben megbökte a karom. Imádom, amikor mosolyog, mert olyankor előjönnek az apró gödröcskéi.

–Alakulok, köszi, de ne bökdöss, ha jót akarsz magadnak.

–Bocs–nevetett fel–Egyébként nem kéne megnézetned a fejed? Elég nagyot koppant…

–Csak fáj egy kicsit, de nem vészes.
–Hányinger? –vágott közbe Tina, mire odakaptam a fejem.

–Egy kicsi.

–Szédülés? –szólalt meg megint Harry.

–Az még most is van, de mi ez valami kihallgatás?

A kórterem fehér falai kongtak az ürességtől, még egyetlen egy karcolást sem találtam rajtuk. Nem tudtam mást nézni unalmamban, mivel egy üres ágyon, az iskolatáskámon és egy pohár vízen kívül nem volt semmi más mellettem. Délelőtt 11-kor nem éppen van jobb dolgom egy kórházban, mint pihenni és lesni ki a fejemből. A táskámból elővett olvasmányt tartottam a kezemben és minden második sor után felpillantottam és agyaltam. Három oldalt olvastam el így és ha most valaki megkérdezné miről is szólt ez a rövidke rész, egy szót nem tudnék kinyögni. Mindegy, majd újra kezdem… valamikor.

–Hogy vagy kicsim? Ne haragudj, jöttem amint tudtam! –jött be anya, majd az ajtót becsukva maga után, mellém sietett és egy puszit nyomott a homlokomra. –Mégis mi történt veled?

–Találkoztam egy ajtóval és volt egy kis nézeteltérésünk. –próbáltam oldani a feszültséget egy elég lapos poénnal, de amikor láttam, hogy anya nem nevet így folytattam. –Khmm… nem tudom pontosan, az egyik pillanatban négykézláb voltam, a másikban meg már forgott minden.

–Hogy kerültél te négykézlábra? –húzta össze szemöldökeit.

–Le… Leejtettem a tollam… és lehajoltam érte. Igen! –Csak higgye el, csak higgye el!!!

–Oh, édesem máskor figyelj jobban! Rendben?

Hú… ez könnyen ment.
–Rendben, vigyázok. De mégis mikor mehetek haza?

–Éjszakára még feltétlen bent tartanak, csak a biztonság kedvéért. –Anya kutakodott a táskájában majd elővett egy szendvicset és letette a mellettem lévő kisasztalra. –Láttam még kint egy automatát, kérsz valamit?

–Egy forró csoki most jól esne, köszi.
–Rendben. Mindjárt jövök.

Ahogy kiment máris bejött a doki és megkérdezte, hogy akarok-e fogadni látogatót. Elgondolkodtam ki jöhet be ilyenkor, hiszen a suliban még tanítás van. Lehet, hogy apa az.

Az ajtó küszöbét egy szökés hajú, barna szemű srác lépte át, barna bakancsában és fekete dzsekijében. A stílusa, mint mindig most is elbűvölő volt.

–Szia, nem zavarok? –kopogott be a nyitott ajtón.

–Hát te? Neked nem suliban kéne lenned?

–Nem is örülsz nekem? –vigyorodott el, majd egy széket az ágyamhoz húzva, leült mellém. –Hogy érzed magad?

Most már jobban!

–Úgy ahogy. De miért nem vagy iskolában?

–Csak látni akartalak… vagyis tudod, hogy jól vagy-e.

A szívem nagyot dobbant, amikor ezt kimondta és éreztem, hogy egyre forróbb az arcom.

–Köszi–suttogtam–minden rendben, szóval mehetsz, nem akarom, hogy leszidjanak emiatt.

–Már nem megyek vissza, de…–belenyúlt az oldaltáskájába és előszedett egy halom papírt, amiken színes szövegek díszelegtek–ezt a többiek küldik. Dave csinálta a képeslapot. –mosolygott–örülhetsz, hogy pont egy művész gyerek rúgta rád az ajtót.

–Várj… rúgta?!

–Itt vagyok. Képzeld láttam egy helyes gyereket a…–jött be anyu az ajtón, majd mikor meglátta Kylet, abbahagyta a mondandóját és megpróbált a lehető legdiszkrétebben távozni – oh, bocsánat akkor nem is zavarlak titeket.

Szerintem mind a ketten tudtuk, hogy kire gondol az én édes anyukám, amikor azt mondta „helyes gyerek”. Auu… de ciki!!

Kyle felém fordult, majd amikor találkozott a tekintetünk kitört belőlünk a nevetés. Kyle az ágyamra hajtotta a fejét, csak azt láttam, hogy a válla rázkódik.

–Ne haragudj rá, szokása ezt csinálni. –takartam el az arcom.

–Nyugi már megszoktam. –nézett fel.
–Tényleg? Hogy van az egód? –löktem meg a vállát.

–Jobban, mint te. –nevetett fel.

–De… khm… visszatérve a témára, mi is történt pontosan az ajtóval?

–A többiek felelsz vagy mersz-et játszottak és Davenek az volt a feladata, hogy rúgja ki az ajtót.

Mégis ki talál ki olyat, hogy a suliban(!!) tanítási óra alatt, hogy rúgjon ki egy ajtót? Jó, lehet, hogy nálunk nem volt tanítás, de attól még a többi teremben igen. Csodálkozok, hogy nem jött ki egyetlen tanár sem a szomszéd termekből.
–Arra nem gondoltatok, hogy a másik terembe áthallhatják?
–De, épp ez volt benne a lényeg. –bólintott.

–Kicsim mennem kell. Ne haragudjatok, itt a forró csokid, még délután hozok be ruhákat holnapra. Sziasztok. –még adott egy puszit, aztán kiviharzott az ajtón.

–Viszlát, Mrs. Milborrow.

Kyle még maradt egy darabig, aminek nagyon örültem, mert legalább volt társaságom és nem is kellett unatkoznom. Az összes cetlit hangosan és mosolyogva olvastam fel. Nagyon jól esett, hogy a többiek is gondoltak rám.

Kyle rettentő aranyos volt, próbált mindig a kedvemre tenni és megnevettetni.

Suli után Tina is meglátogatott, elmesélte mi történt még az eljövetelem után. Miből feleltünk, mi a következő anyag, miből kaptunk házit. Csupa általános dolog. Kaptam tőle egy doboz bonbon-t és egy kicsi kulcstartót, amin egy pici maci fityegett. Nem nagyon értettem ezt a felhajtást, de nem akartam ellenkezni, hiszen semmi értelmét nem láttam.

–Mikor mehetsz haza? –kérdezte Tina, aki épp a nekem hozott bonbont kezdte el eszegetni.

–Holnap már otthon leszek, de a sulit még elkerülöm.

–Lógós. –mondta teli szájjal Tina.

–Te meg csoki tolvaj!

–Egyébként–csámcsogott–mi van az ágyad alatt?
Kíváncsian tekintettem le és egy aprócska borítékot pillantottam meg. Biztos kihullott a többi közül, amikor Kyle átadta őket. Tina felvette és a kezembe nyomta a pici fehér levelet. Az elején gyönyörű betűkkel rajta állt a nevem és az e-betűből fölfelé ívelt egy szívecske. Ahogy kinyitottam a benne lévő lapot, csak egy mondatot találtam benne:

„Te a világnak csak egy ember vagy,

 De valakinek te jelentheted az egész világot.”

5. rész

Sziasztoook!! Nagyon sajnálom hogy sokat késtem ezért hosszabbra írtam a részt.. vagyis megpróbáltam :D Sok dolgom volt amiket már elintéztem (majdnem) szóval most már nagyobb figyelmet tudok szentelni nektek :DDD Jó olvasást remélem tetszeni fog a rész bár kicsit nehezemre esett megírni :/ A következő részt 6 komi és 5 pipa után hozom!! :)) Köszönöm hogy vártatok rám. ja és el ne felejtsem, köszönöm a komikat. Aranyosak vagytok Még egyszer jó olvasást :D Páá xxx

Az iskola diákjai egész nap méregették az új fiút, –igen, mint kiderült fiú– aki, mindenki tudomása szerint az évfolyamunk valamelyik osztályába fog járni… és jól hitték. Az új osztálytársunk nem más, mint… dobpergést kérek Harry Styles!! Még tegnap a kávézóban esett le, mikor Mercedessel és Tinával ültünk az egyik bőrszékes asztalnál. Annak okát viszont nem tudták kicsikarni belőlem, hogy miért fulladtam bele a hideg limonádémba, de nem is baj.

Nagyjából minden órán be kellett mutatkoznia a tanároknak, ami kezdett unalmassá válni a harmadik alkalommal. Ő is azt a csoportot választotta, amibe én vagyok, szóval jön velem kémiára és biológiára is. A közös órákon– mint például magyar, történelem, francia és művészet történelem– együtt van az osztály, ezért aki csak egyszer hallotta volna Harryt, hát a közös órákon hallhatta még egyszer.

Az osztályfőnökünk csak mondta, hogy keressen magának egy tetszőleges padot és foglaljon helyet. Ahogy felém közeledett, találkozott tekintetünk, ő elmosolyodott, amit én is viszonoztam, de egy kicsit visszafogottabban. Az előttem balra lévő székre ült, a táskáját pedig hanyagul ledobta a padja mellé. Éreztem, ahogy az arcom lángba borult, mikor Tina hitetlenül lecsapta a kezét a padra és rám meredt. Észrevette.

–Mi volt ez?! –suttogta értetlenül a mellettem ülő barátnőm, akit nem nagyon izgatott, hogy éppen órán van. Mrs. Michaelson észre sem vette ezt, csak beszélt tovább. Megmagyaráztam, hogy majd elmesélem neki a szünetben mire ő csak bólintott és a tábla felé fordult. Én is követtem példáját, de menet közben elterelte a figyelmemet az előttem lévő göndör hajtömeg, innentől viszont teljes képszakadás volt és sajnálatos módon nem figyeltem a tanár mondanivalójára. Ami végzetes hiba volt.

–Miss. Milborrow?

Semmit nem tudtam szólni csak feleszméltem a bambulásomból viszont megjegyezni a kérdést, nem tudtam. De ciki!!! Miért kell pont most leégetnem magam?!

–Miss Milborrow válaszolna a…–ekkor Tina a magasba nyújtotta a kezét és közbeszólt.

–Elnézést tanárnő Alice rosszul van!

–Miért nem szól? Kísérje ki Miss Evans.

Ahogy Tinával elhagytuk a termet rögtön kérdezősködni kezdett, belőlem viszont alig tudott kihúzni valamit is. A kérdései szinte záporoztak én meg alig tudtam követni, úgy hadart.

–Miért nem mondtad? Ez tök izgi. –vigyorgott őrülten. A folyosó közepén álldogáltunk a tűzjelző és a lánymosdó közötti falnak dőlve és így beszélgettünk el 15 percet az órából.

Amúgy meg, mi ebben a nagy cucc? Ismerem az új srácot, aki szerintem elképesztő helyes és rám is mosolygott. Ááá rám mosolygott egy helyes srác!!!

Legszívesebben most tombolnék örömömben, így visszagondolva a teremben történt dolgokra, de nem lehet, mert mindenhol óra van és az amúgy sem rám vallana. Csak belül tombolok, kívül pedig halál nyugodtan beszélgetek Tinával. Vagyis próbálok.

–Mi ebben az… izgi? –kérdeztem tőle elgondolkozva ezen az egészen hiszen… bár most így belegondolva tényleg nem rossz. Egy nagy vigyor terült el az arcomon mire Tina csak összehúzta szemeit és furcsán méregetni kezdett. Ennél a nézésénél már tudtam, hogy pár percen belül leesik neki. A száját csak egy halk ’uram isten’ hagyta el, szemei kikerekedtek, szája pedig felfelé görbült. Én csak álltam ott a falnak támaszkodva és felfelé nézelődtem mintha semmit nem tudnék az égvilágon. Legszívesebben elnevettem volna magam ott a termek ajtaja előtt, ahogy megláttam a reakcióját.

–Mióta tudod? Miért nem mondtad el? –Ahogy csípőre tette a kezét és a lábfejével dobolni kezdett úgy nézett ki mintha kihallgatáson vettem volna részt. Csak éppenséggel nem a rendőrségen voltunk, hanem az iskolában és nem rendőr faggatott, hanem a barátnőm.

–Úgy is megtudtad volna pár napon belül. Semmi értelmét nem láttam annak, hogy előbb elmondjam.

Tina csak unott képpel bámult rám és próbálta felfogni a hallottakat, de mint láttam nem nagyon ment neki. Felpillantottam a folyosó végén lévő faliórára és döbbentem néztem, hogy már elment az óra egyharmada. Megragadtam Tinát és a terem felé kezdtem vele futni, majd megálltam megigazítottam a ruhámat, és megpróbáltam a legrosszabb formámat mutatni a többiek előtt. A teremajtó kinyílt és a teremben lévő összes szem ránk szegeződött mire megtorpantam és lehajtottam a fejem. A hátamat megtolta egy kéz, ami arra késztetett, hogy a helyem felé induljak. Nem mertem felnézni csak éppenséggel reflexszerűen pillantottam az előttem ülőkre, akik feltételezem ugyanúgy bámultak, mint osztályban lévő többi ember. A helyemre ültem, a könyv fölé görnyedtem és próbáltam magam láthatatlannak tettetni mikor Tina egy cetlit csúsztatott elém ezzel a szöveggel:

Suli után találkozunk, megvárlak a bejáratnál.

~T

Ma nem lehet. Lucassal csináljuk meg a biosz beadandót. Menjetek csak ketten Mercedessel.

A

Rendben. Majd máskor.

~T

De ciki!! Teljesen szétestem mióta… mióta is? Nem tudom, de nem is ez a fontos. Minden rendben volt, amíg ki nem léptem a suli elé és meg nem láttam a két srácot. Azt a két srácot, akinek mára ígértem programot. Lucas és Kyle ott álltak háttal az iskola bejáratának és mind a ketten rám vártak. RÁM. Mikor megláttam őket teljesen leblokkoltam és pánikba estem, hisz még soha nem történt velem ilyesmi!! Mozdulni sem bírtam, csak ott álltam tétlenül a két fiú kereszttüzében. Hátulról valaki nekiment a vállamnak ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből… vagy inkább pánikomból? Kellett pár perc még összeszedtem magam és elindultam feléjük. Megpróbáltam nagyon lassan haladni, de hirtelen úgy tűnt mintha futnék.

Az lenne a legjobb, hogyha elmennék mögöttük. Hmm… nem is olyan rossz ötlet. De ezt nem tehetem! Bárcsak itt lenne Tina, ő biztos tudná, mit csináljak.

–Sziasztok – köszöntem halkan mire mind a ketten felém fordultak. Mikor meglátták a másikat, furcsán méregették egymást majd újra rám néztek. Mekkora égés!! – Khmm… csak azt szeretném mondani, hogy ma nem tudok sehová sem menni, mert… családi programunk van! –vágtam rá némi gondolkodás után, mire csak két meglepődött arckifejezés fogadott.

–Ne haragudjatok… mm… most mennem kell, mert elkések. Még beszélünk.

Kikerültem őket és nagy léptekkel hazafelé igyekeztem. Minél előbb haza akartam érni és elfelejteni ezt az egész bénázást. Fél perc után gondoltam már nem ciki, ha látják, hogy hátranézek, ezért gyorsan hátrafordítottam a fejem és láttam, hogy valaki fut felém. A figyelmemet ismét magam elé irányítottam és egy kicsit arrébb mentem a járdán, hogy ne jöjjön nekem az illető. A lábdobogásai egyre hangosabbak voltak szinte majdnem elhaladt mellettem mikor hirtelen megállt a bal oldalamon. A szívem egyre jobban verdesett a mellkasomban, a tenyerem izzadni kezdett és egész testemet átjárta az ijedtség, ami csak egy pillanatig tartott, de a félelem megmaradt. Oldalra pillantottam és megláttam a sűrű göndör fürtöket, a félénk mosolyát és a zöld szemeket. A megkönnyebbülés hatalmába kerített, rövidet sóhajtottam és én is visszamosolyogtam.

–Szia. –köszönt ő először. A táskáját csak a fél vállán vitte, majd rántott rajta egyet. Megigazította szél fújta haját, és a felgyűrődött pólóját pedig kihúzta a zsákja alól.

–Szia. –mosolyogtam rá és néztem, ahogy szaporán veszi a levegőt. A kipirult arcán megjelentek a gödröcskéi és szemeiben megcsillant a napfény.

–Jobban vagy már?

A kérdése váratlanul ért és egy picit meghökkentett. Nem akartam neki hazudni, de nem mondhattam neki azt, hogy csak elidőzött a tekintetem… RAJTA! Hiszen lélegzetelállítóan nézett ki a haja hátulról. Sőt elölről is jól néz ki. Bár ha most megnézem őt jobb profilból, istenemre esküszöm, most láthatom őt a legjobb szögből. Atya ég, de helyes.

–P-persze, csak pillanatnyi rosszul lét volt, biztos csak az izgalom miatt volt. Mi ezt meg miért mondtam??????

–Mi miatt izgulsz ennyire? –érdeklődött és felpillantott az útról hogy találkozzon a tekintetünk. Kezét hanyagul a zsebében tartotta és egy kisebb kavicsot maga előtt rugdosva várta a válaszom. A kis kő pattogását hallgattam és Harry cipőjének csoszogását amint újra és újra lendíti a lábát, hogy belerúghasson. Fogalmam sem volt, akkor és ott, hogy mit is mondhatnék neki. Izgalom!? Komolyan? Mégis honnan jutnak ilyenek az eszembe?

–Indulok a musicalválogatáson. –A szívem kihagyott egy ütemet mikor kimondtam ezt a mondatot. Most legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Ha még a szereplés gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom, akkor hogy állok ki a színpadra? A meghallgatáson ott van 5 tanár, mint zsűri, azok a diákok, akik jelentkeztek a szerepekre és barát barátnő és a többi. Szóval vannak elegen ahhoz, hogy szénné tudjam magam égetni.

Miért? Ismétlem, miért?

–Húú komolyan? Mármint, ez nagyon jó! –szemeiben ámulatot láttam.

–Tényleg? Te is szeretsz khmm… énekelni? –kérdeztem tőle félénken.

–Igen, de nem szoktam róla beszélni, még baráti körben sem. A szüleim tudnak róla, akik minden erőbedobásukkal arra biztatnak, hogy jelentkezzek valamilyen tehetségkutatóba, de én nem rajongok az ötletükért.

Feldobódtam mikor azt mondta csak a szülei tudnak erről a dologról. Mert most már nem csak ők tudnak róla, hanem én is.

Anyu és apu még nem voltak itthon, mikor hazaértem és mint meg tudtam a kis cetliből-amit anyu kézírása díszített-hogy későn érnek haza, ezért most nekem kell Lizért mennem. Még volt egy kis időm így felmentem a szobámba és elpakoltam az összes szétdobált ruhám. A zenét bekapcsoltam, hogy legyen valami háttérzaj és ne csak a fülsiketítő csöndben végezzem a teendőimet. Mikor mindent a helyére tettem, bekapcsoltam a gépem és visszaírtam egy e-mailt Julienak.  Megbeszéltük, hogy mikor megyek ki hozzá a nyáron, amihez már csak az én szüleim beleegyezése hiányzott. Csak engedjék meg!

A meleg időnek köszönhetően egy rövidnadrágot húztam magamra, mikor megszólalt a következő dal a listámról, Miley Cyrus- Party in the USA száma csengett a fülemben mikor becsuktam magam mögött a szobaajtóm. Összeszedtem a kisebb dolgaimat és a kis oldaltáskámba raktam, amik mellé némi pénz is társult csak azért, ha a húgom kinézne valamit magának a kirakatban, meg tudjam venni.

–Liz, minden megvan? Nem hoztad el a delfined? –A kis lábait sebesen szedve visszaszaladt a plüssállatáért és pár percen belül megállt mellettem, kezeit pedig az enyémbe csúsztatva húztam a kijárat felé. Liz megtorpant mellettem és nagy szemekkel bámult rám és a csoport ajtaja felé egyaránt.

–Mi az?

–Mikenak megígértem, hogy megvárom. Azt mondta akkor jönnek érte, amikor értem is. Adja az ég, hogy a Mrs. Styles jön érte!

Csak bámultam a tőlem 3 fejjel kisebb testvéremre, akinek arcán egy óvatos mosoly jelent meg. Csak akkor tértem teljesen magamhoz, mikor meghallottam az óvoda bejárati ajtajának nyikorgó hangját.

4. rész

Sziasztok! Köszönöm a komikat aranyosak vagytok. :)) De egyre megkérnélek titeket. Mindenki legfeljebb csak egyet kommenteljen, mert nem fogom tudni naponta hozni a részeket, mivel el vagyok havazva.

Amit egyébként sajnálok. Előbb hoztam volna a részt csak ez a hétvégém és a jövőhetem is be volt és be lesz osztva. DE igyekszem. Iratkozzatok fel vagy kövessétek a blogot. ;) 

A következő rész 5 komi és 5 pipa után hozom!! Páá xx 

A következő héten a suliban szinte mindenki majd megőrült a meghallgatás miatt, ugyanis musicalt rendeznek az iskolában. Minden énekes-táncos tehetségű lány vagy fiú jelentkezhet, amit megtehetnek az előtérben lévő lapokon, ha felírják a nevüket. Ez az egész mizéria egy hétig tart; két napig lehet feliratkozni, Miss Darcy a harmadik negyedik és ötödik napon

pedig meghallgatást tart. Míg eldönti, kik töltik be a szerepeket –amire persze rászánja a hétvégéjét– addigra persze mindenki szét stresszeli azt a két napot, amire más a pihenését szánja. Komolyan. Ezt csak onnan tudom, mert az egyik negyedikes 2 teljes napig nem evett és az anyja eszméletlenül talált rá a földön, mivel leesett a vércukor szintje. Durva mi?

A suliban nagyon gyorsan terjednek a pletykák, így ez a kis incidens 1 nap alatt körbejárta a sulit és az emberek legalább egy hétig csámcsogtak rajta. Tina még a mai napig is felhozza a témát és a csajt szidja, hogy hogyan lehet ilyen felelőtlen és miért nem bízik magában egy kicsit. Tina teljesen magabiztos és tudja magáról, hogy tehetséges. Néha napján ez át megy egoistaságba, de attól még rendes és bírom őt. Tina tavaly is bejutott és el kellett mennem a meghallgatására, mert nagyon szépen megkért rá, én meg jó barátnő módjára belementem.

–Remélem, jó szerepet kapok. Ez a darab valami isteni lesz. –áradozott mellőlem az óra kellős közepén Tina.

–Tina inkább figyelj, majd megbeszéljük szünetben. –súgtam vissza neki.

Tina nem beszélt többet hozzám viszont egy papírlapot tolt a könyvem fölé. Na ne már!

Te nem akarsz jelentkezni erre a musicalre? Jó hangod van, lenne esélyed. Tök buli lenne együtt szerepelni.

~T

Tina le fogunk bukni, és nem, nem akarom teljesen leégetni magam!!!

A

Nem fogunk nyugi ne pánikolj és miért égetnéd le magad??

~T

Nagyon jól tudod, hogy lámpalázas vagyok, beégnék mindenki előtt!

A

Naaa… légysziii! Csak a kedvemért. Tök jó lenne.

~T

Nem!

A

Kérlek Alice!

~T

Hagyj békén! Így is nagyon figyel minket a tanár. VÉGE!

A

Nagyjából ennyi volt a magyar órai beszélgetésünk. A mai nap folyamán Lucas megkeresett és megkérdezte mikor érnék rá megcsinálni vele a biosz pármunkát. Két oldalas esszét kell írnunk a Tourette–szindrómáról. Megbeszéltük, hogy holnap átmegyek hozzá és megcsináljuk. A beszélgetésünk végén így köszönt el, idézem:

„Még látjuk egymást” – majd rám kacsintott és elsétált. Azt hiszi, hogy ettől elájulok? Akkor nagyon téved!! Pff.

Ebédidőben Tinával összefutottunk és a tálcával a kezünkben néztünk ülőhely után. Mikor megláttam, hogy Mercedes egyedül ül, és egy csokit majszol, azonnal eszembe jutott, hogy beszélnem kéne vele.

–Figyelj, nem ülünk oda Mercedeshez? –böktem meg a karommal Tinát, aki egy almával a szájában bólintott.

Az asztalhoz érve Mercedes csak futólag pillantott ránk mintha csak épp elmenőben lennénk mellette, majd mikor észrevette, hogy mereven bámuljuk őt megfogta a tálcája két szélét és felállni készült.

–Ne haragudjatok, már megyek is.

–Ne! Nem kell, maradj. Csatlakozhatunk hozzád? –kérdeztem tőle mosolyogva.

–P-persze, nyugodtan. –Mercedest teljesen meglepte a dolog, hogy valaki úgy szól hozzá, hogy nem piszkálják.

–Együtt járunk bioszra igaz? –kérdeztem tőle csevegve. Mercedes csak bólintott és tovább ült csendben.

–Van kedved ma velünk jönni egy italra suli után?

A lány a háta mögé nézett hátha valaki másnak beszélek, de amikor nem látott senkit maga körül visszafordult és halkan válaszolt.

–Most meghívtok valahová? Engem?

–Igen. –haraptam bele az almámba. A mellettem ülő Tina halkan hallgatta végig a párbeszédünket miközben a müzli szeletét bontogatta. Mikor észrevette, hogy Mercedes nem érti ezt az egész helyzetet, közbeszólt.

–Mercedes. Nem vagyunk olyanok, mint Macy nem akarunk kicikizni, csak ismerkedni szeretnénk. –magyarázta meg neki Tina mire csak egyetértően bólintottam kijelentésére.

–Akkor suli után találkozunk fél 3-kor.

Az óráim után a  sulikönyvtárba vettem az irányt, hogy Lucassal tudjunk miből keresgélni a feladatunkhoz. Ha nem gondolkoznék előre, akkor holnap csak ülhetnénk a szobájába és nézhetnénk ki a fejünkből. Ő az ideje nagy részét a közösségi oldalakon tölti és a barátnőivel. Igen, egyszerre 2-3 barátnője van és ezt úgy, hogy mindenki tud róla, csak a ’barátnők’ nem. Jó mi?

A könyvtáros nőnek intettem egyet és úgy haladtam tovább a sorok közt. A polcok közt egy-két diák álldogált csak pár könyvvel a kezében. Az egyik sorban egy lány üldögélt a földön 4 könyvvel maga körül. Biztos negyedikes. Az egyik részlegnél összefutottam Kylelal is a csoporttársammal, akivel együtt járunk kémiára. Az első évben epekedtem érte, de rájöttem, hogy semmi esélyem sincs nála ezért feladtam. Hiszen ő annyira helyes azzal a nagy barna szempilláival, amelyek keretezik a barna szemeit. A haja gesztenyeszínű és dús. A stílusa valami eszméletlen menő a barna bőr oldaltáskával és a sötétbarna bakancsával. A csuklóján fekete bőrkarkötőket hord és az egyiken pedig egy kereszt is fityeg.

Nem beszéltünk sokat csak egyszer szólt hozzám, akkor is csak a házimat kérte el. Rengetegen mondják azt róla, hogy szingli, de én nem hiszem el. Egy ilyen fiúnak biztos van barátnője. A lánynak csillogó szőke haja lehet és ragyogó kék szemei, tökéletes alakja és biztos okos is. Semmi esélyem nem lenne vele szemben.

A könyvek közt találtam két olyat is, amiből sok minden jól jöhet, de mivel előbb végeztem a gondoltnál, átmentem egy olyan részlegre, ami engem érdekel. A kezembe fogtam a regényt és tovább sétáltam a sorok közt. Ahogy megláttam egy régies kötésű könyvet levettem a polcról és elolvastam a tartalmát. A mondatok után felpillantva, a résen át megláttam egy ismerős arcot, aki épp egy kis lapocskát tartott a kezében. 
Ez meg mi a fenét keres itt? Ennek az ismerős arcnak göndör barna haja van, és elbűvölően aranyos arca. A cetliből mindig fel-felnéz a felső polcra. Ahogy elindult felém időm sem volt visszatenni a kezemben tartott keményborítós irományt, azonnal indultam a másik irányba. Mégis mit akar az én sulim könyvtárába?!

–Alice?

Végem volt. Amikor meghallottam a nevem a szívem egy óriásit dobbant és izzadni kezdett a tenyerem. Megfordultam és Kylet láttam meg magam mögött. Kicsit megdöbbentem, amikor elmosolyodott és közelebb jött. Hát ez…?

–Szia Kyle. –köszöntem neki zavartan. Most már biztos, hogy Harry észrevett.

–Gondoltam khm… csak köszönök. – vakarta meg a tarkóját és felnevetett.

Szinte elaléltam mosolyától, csak bámultam tökéletes arcát. A szemei elbűvöltek.

Térj észhez ne légy ciki!!!

–Oh értem és…

–Nem lenne kedved meginni valamit esetleg? A haverokkal elmegyünk holnap valahová.

Naná, a haverokkal.

Pár másodpercig csak némán álltam ott és ezerrel pörgött az agyam. Ha Harry észrevett biztos hallja a beszélgetést. Plusz még Kyle is? Alig néz rá lányokra, pedig egy csettintésre megkaphatná őket. És pont engem hív meg? Ez csak egy vicc.

–Nem tudom, nem hiszem, hogy…

–Esetleg átnézhetnénk a kémiát is. Van valami, ami nem igazán megy. –szólt közbe hirtelen. Tudja, hogy segítőkész vagyok és kihasznál. Erre nem tudok nekem mondani!!

–Rendben. –sóhajtottam.

–Holnap megvárlak a suli előtt. –ezzel megfordult és elsétált.

Balra tekintettem, de nem kellett volna. Utólag már meg is bántam. Két zöld szempár vizslatott, és ahogy pillantásunk összetalálkozott, intett egyet én pedig otthagytam. Ismét.