5. rész

Sziasztoook!! Nagyon sajnálom hogy sokat késtem ezért hosszabbra írtam a részt.. vagyis megpróbáltam :D Sok dolgom volt amiket már elintéztem (majdnem) szóval most már nagyobb figyelmet tudok szentelni nektek :DDD Jó olvasást remélem tetszeni fog a rész bár kicsit nehezemre esett megírni :/ A következő részt 6 komi és 5 pipa után hozom!! :)) Köszönöm hogy vártatok rám. ja és el ne felejtsem, köszönöm a komikat. Aranyosak vagytok Még egyszer jó olvasást :D Páá xxx

Az iskola diákjai egész nap méregették az új fiút, –igen, mint kiderült fiú– aki, mindenki tudomása szerint az évfolyamunk valamelyik osztályába fog járni… és jól hitték. Az új osztálytársunk nem más, mint… dobpergést kérek Harry Styles!! Még tegnap a kávézóban esett le, mikor Mercedessel és Tinával ültünk az egyik bőrszékes asztalnál. Annak okát viszont nem tudták kicsikarni belőlem, hogy miért fulladtam bele a hideg limonádémba, de nem is baj.

Nagyjából minden órán be kellett mutatkoznia a tanároknak, ami kezdett unalmassá válni a harmadik alkalommal. Ő is azt a csoportot választotta, amibe én vagyok, szóval jön velem kémiára és biológiára is. A közös órákon– mint például magyar, történelem, francia és művészet történelem– együtt van az osztály, ezért aki csak egyszer hallotta volna Harryt, hát a közös órákon hallhatta még egyszer.

Az osztályfőnökünk csak mondta, hogy keressen magának egy tetszőleges padot és foglaljon helyet. Ahogy felém közeledett, találkozott tekintetünk, ő elmosolyodott, amit én is viszonoztam, de egy kicsit visszafogottabban. Az előttem balra lévő székre ült, a táskáját pedig hanyagul ledobta a padja mellé. Éreztem, ahogy az arcom lángba borult, mikor Tina hitetlenül lecsapta a kezét a padra és rám meredt. Észrevette.

–Mi volt ez?! –suttogta értetlenül a mellettem ülő barátnőm, akit nem nagyon izgatott, hogy éppen órán van. Mrs. Michaelson észre sem vette ezt, csak beszélt tovább. Megmagyaráztam, hogy majd elmesélem neki a szünetben mire ő csak bólintott és a tábla felé fordult. Én is követtem példáját, de menet közben elterelte a figyelmemet az előttem lévő göndör hajtömeg, innentől viszont teljes képszakadás volt és sajnálatos módon nem figyeltem a tanár mondanivalójára. Ami végzetes hiba volt.

–Miss. Milborrow?

Semmit nem tudtam szólni csak feleszméltem a bambulásomból viszont megjegyezni a kérdést, nem tudtam. De ciki!!! Miért kell pont most leégetnem magam?!

–Miss Milborrow válaszolna a…–ekkor Tina a magasba nyújtotta a kezét és közbeszólt.

–Elnézést tanárnő Alice rosszul van!

–Miért nem szól? Kísérje ki Miss Evans.

Ahogy Tinával elhagytuk a termet rögtön kérdezősködni kezdett, belőlem viszont alig tudott kihúzni valamit is. A kérdései szinte záporoztak én meg alig tudtam követni, úgy hadart.

–Miért nem mondtad? Ez tök izgi. –vigyorgott őrülten. A folyosó közepén álldogáltunk a tűzjelző és a lánymosdó közötti falnak dőlve és így beszélgettünk el 15 percet az órából.

Amúgy meg, mi ebben a nagy cucc? Ismerem az új srácot, aki szerintem elképesztő helyes és rám is mosolygott. Ááá rám mosolygott egy helyes srác!!!

Legszívesebben most tombolnék örömömben, így visszagondolva a teremben történt dolgokra, de nem lehet, mert mindenhol óra van és az amúgy sem rám vallana. Csak belül tombolok, kívül pedig halál nyugodtan beszélgetek Tinával. Vagyis próbálok.

–Mi ebben az… izgi? –kérdeztem tőle elgondolkozva ezen az egészen hiszen… bár most így belegondolva tényleg nem rossz. Egy nagy vigyor terült el az arcomon mire Tina csak összehúzta szemeit és furcsán méregetni kezdett. Ennél a nézésénél már tudtam, hogy pár percen belül leesik neki. A száját csak egy halk ’uram isten’ hagyta el, szemei kikerekedtek, szája pedig felfelé görbült. Én csak álltam ott a falnak támaszkodva és felfelé nézelődtem mintha semmit nem tudnék az égvilágon. Legszívesebben elnevettem volna magam ott a termek ajtaja előtt, ahogy megláttam a reakcióját.

–Mióta tudod? Miért nem mondtad el? –Ahogy csípőre tette a kezét és a lábfejével dobolni kezdett úgy nézett ki mintha kihallgatáson vettem volna részt. Csak éppenséggel nem a rendőrségen voltunk, hanem az iskolában és nem rendőr faggatott, hanem a barátnőm.

–Úgy is megtudtad volna pár napon belül. Semmi értelmét nem láttam annak, hogy előbb elmondjam.

Tina csak unott képpel bámult rám és próbálta felfogni a hallottakat, de mint láttam nem nagyon ment neki. Felpillantottam a folyosó végén lévő faliórára és döbbentem néztem, hogy már elment az óra egyharmada. Megragadtam Tinát és a terem felé kezdtem vele futni, majd megálltam megigazítottam a ruhámat, és megpróbáltam a legrosszabb formámat mutatni a többiek előtt. A teremajtó kinyílt és a teremben lévő összes szem ránk szegeződött mire megtorpantam és lehajtottam a fejem. A hátamat megtolta egy kéz, ami arra késztetett, hogy a helyem felé induljak. Nem mertem felnézni csak éppenséggel reflexszerűen pillantottam az előttem ülőkre, akik feltételezem ugyanúgy bámultak, mint osztályban lévő többi ember. A helyemre ültem, a könyv fölé görnyedtem és próbáltam magam láthatatlannak tettetni mikor Tina egy cetlit csúsztatott elém ezzel a szöveggel:

Suli után találkozunk, megvárlak a bejáratnál.

~T

Ma nem lehet. Lucassal csináljuk meg a biosz beadandót. Menjetek csak ketten Mercedessel.

A

Rendben. Majd máskor.

~T

De ciki!! Teljesen szétestem mióta… mióta is? Nem tudom, de nem is ez a fontos. Minden rendben volt, amíg ki nem léptem a suli elé és meg nem láttam a két srácot. Azt a két srácot, akinek mára ígértem programot. Lucas és Kyle ott álltak háttal az iskola bejáratának és mind a ketten rám vártak. RÁM. Mikor megláttam őket teljesen leblokkoltam és pánikba estem, hisz még soha nem történt velem ilyesmi!! Mozdulni sem bírtam, csak ott álltam tétlenül a két fiú kereszttüzében. Hátulról valaki nekiment a vállamnak ezzel kizökkentve a gondolatmenetemből… vagy inkább pánikomból? Kellett pár perc még összeszedtem magam és elindultam feléjük. Megpróbáltam nagyon lassan haladni, de hirtelen úgy tűnt mintha futnék.

Az lenne a legjobb, hogyha elmennék mögöttük. Hmm… nem is olyan rossz ötlet. De ezt nem tehetem! Bárcsak itt lenne Tina, ő biztos tudná, mit csináljak.

–Sziasztok – köszöntem halkan mire mind a ketten felém fordultak. Mikor meglátták a másikat, furcsán méregették egymást majd újra rám néztek. Mekkora égés!! – Khmm… csak azt szeretném mondani, hogy ma nem tudok sehová sem menni, mert… családi programunk van! –vágtam rá némi gondolkodás után, mire csak két meglepődött arckifejezés fogadott.

–Ne haragudjatok… mm… most mennem kell, mert elkések. Még beszélünk.

Kikerültem őket és nagy léptekkel hazafelé igyekeztem. Minél előbb haza akartam érni és elfelejteni ezt az egész bénázást. Fél perc után gondoltam már nem ciki, ha látják, hogy hátranézek, ezért gyorsan hátrafordítottam a fejem és láttam, hogy valaki fut felém. A figyelmemet ismét magam elé irányítottam és egy kicsit arrébb mentem a járdán, hogy ne jöjjön nekem az illető. A lábdobogásai egyre hangosabbak voltak szinte majdnem elhaladt mellettem mikor hirtelen megállt a bal oldalamon. A szívem egyre jobban verdesett a mellkasomban, a tenyerem izzadni kezdett és egész testemet átjárta az ijedtség, ami csak egy pillanatig tartott, de a félelem megmaradt. Oldalra pillantottam és megláttam a sűrű göndör fürtöket, a félénk mosolyát és a zöld szemeket. A megkönnyebbülés hatalmába kerített, rövidet sóhajtottam és én is visszamosolyogtam.

–Szia. –köszönt ő először. A táskáját csak a fél vállán vitte, majd rántott rajta egyet. Megigazította szél fújta haját, és a felgyűrődött pólóját pedig kihúzta a zsákja alól.

–Szia. –mosolyogtam rá és néztem, ahogy szaporán veszi a levegőt. A kipirult arcán megjelentek a gödröcskéi és szemeiben megcsillant a napfény.

–Jobban vagy már?

A kérdése váratlanul ért és egy picit meghökkentett. Nem akartam neki hazudni, de nem mondhattam neki azt, hogy csak elidőzött a tekintetem… RAJTA! Hiszen lélegzetelállítóan nézett ki a haja hátulról. Sőt elölről is jól néz ki. Bár ha most megnézem őt jobb profilból, istenemre esküszöm, most láthatom őt a legjobb szögből. Atya ég, de helyes.

–P-persze, csak pillanatnyi rosszul lét volt, biztos csak az izgalom miatt volt. Mi ezt meg miért mondtam??????

–Mi miatt izgulsz ennyire? –érdeklődött és felpillantott az útról hogy találkozzon a tekintetünk. Kezét hanyagul a zsebében tartotta és egy kisebb kavicsot maga előtt rugdosva várta a válaszom. A kis kő pattogását hallgattam és Harry cipőjének csoszogását amint újra és újra lendíti a lábát, hogy belerúghasson. Fogalmam sem volt, akkor és ott, hogy mit is mondhatnék neki. Izgalom!? Komolyan? Mégis honnan jutnak ilyenek az eszembe?

–Indulok a musicalválogatáson. –A szívem kihagyott egy ütemet mikor kimondtam ezt a mondatot. Most legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Ha még a szereplés gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom, akkor hogy állok ki a színpadra? A meghallgatáson ott van 5 tanár, mint zsűri, azok a diákok, akik jelentkeztek a szerepekre és barát barátnő és a többi. Szóval vannak elegen ahhoz, hogy szénné tudjam magam égetni.

Miért? Ismétlem, miért?

–Húú komolyan? Mármint, ez nagyon jó! –szemeiben ámulatot láttam.

–Tényleg? Te is szeretsz khmm… énekelni? –kérdeztem tőle félénken.

–Igen, de nem szoktam róla beszélni, még baráti körben sem. A szüleim tudnak róla, akik minden erőbedobásukkal arra biztatnak, hogy jelentkezzek valamilyen tehetségkutatóba, de én nem rajongok az ötletükért.

Feldobódtam mikor azt mondta csak a szülei tudnak erről a dologról. Mert most már nem csak ők tudnak róla, hanem én is.

Anyu és apu még nem voltak itthon, mikor hazaértem és mint meg tudtam a kis cetliből-amit anyu kézírása díszített-hogy későn érnek haza, ezért most nekem kell Lizért mennem. Még volt egy kis időm így felmentem a szobámba és elpakoltam az összes szétdobált ruhám. A zenét bekapcsoltam, hogy legyen valami háttérzaj és ne csak a fülsiketítő csöndben végezzem a teendőimet. Mikor mindent a helyére tettem, bekapcsoltam a gépem és visszaírtam egy e-mailt Julienak.  Megbeszéltük, hogy mikor megyek ki hozzá a nyáron, amihez már csak az én szüleim beleegyezése hiányzott. Csak engedjék meg!

A meleg időnek köszönhetően egy rövidnadrágot húztam magamra, mikor megszólalt a következő dal a listámról, Miley Cyrus- Party in the USA száma csengett a fülemben mikor becsuktam magam mögött a szobaajtóm. Összeszedtem a kisebb dolgaimat és a kis oldaltáskámba raktam, amik mellé némi pénz is társult csak azért, ha a húgom kinézne valamit magának a kirakatban, meg tudjam venni.

–Liz, minden megvan? Nem hoztad el a delfined? –A kis lábait sebesen szedve visszaszaladt a plüssállatáért és pár percen belül megállt mellettem, kezeit pedig az enyémbe csúsztatva húztam a kijárat felé. Liz megtorpant mellettem és nagy szemekkel bámult rám és a csoport ajtaja felé egyaránt.

–Mi az?

–Mikenak megígértem, hogy megvárom. Azt mondta akkor jönnek érte, amikor értem is. Adja az ég, hogy a Mrs. Styles jön érte!

Csak bámultam a tőlem 3 fejjel kisebb testvéremre, akinek arcán egy óvatos mosoly jelent meg. Csak akkor tértem teljesen magamhoz, mikor meghallottam az óvoda bejárati ajtajának nyikorgó hangját.