4. rész

Sziasztok! Köszönöm a komikat aranyosak vagytok. :)) De egyre megkérnélek titeket. Mindenki legfeljebb csak egyet kommenteljen, mert nem fogom tudni naponta hozni a részeket, mivel el vagyok havazva.

Amit egyébként sajnálok. Előbb hoztam volna a részt csak ez a hétvégém és a jövőhetem is be volt és be lesz osztva. DE igyekszem. Iratkozzatok fel vagy kövessétek a blogot. ;) 

A következő rész 5 komi és 5 pipa után hozom!! Páá xx 

A következő héten a suliban szinte mindenki majd megőrült a meghallgatás miatt, ugyanis musicalt rendeznek az iskolában. Minden énekes-táncos tehetségű lány vagy fiú jelentkezhet, amit megtehetnek az előtérben lévő lapokon, ha felírják a nevüket. Ez az egész mizéria egy hétig tart; két napig lehet feliratkozni, Miss Darcy a harmadik negyedik és ötödik napon

pedig meghallgatást tart. Míg eldönti, kik töltik be a szerepeket –amire persze rászánja a hétvégéjét– addigra persze mindenki szét stresszeli azt a két napot, amire más a pihenését szánja. Komolyan. Ezt csak onnan tudom, mert az egyik negyedikes 2 teljes napig nem evett és az anyja eszméletlenül talált rá a földön, mivel leesett a vércukor szintje. Durva mi?

A suliban nagyon gyorsan terjednek a pletykák, így ez a kis incidens 1 nap alatt körbejárta a sulit és az emberek legalább egy hétig csámcsogtak rajta. Tina még a mai napig is felhozza a témát és a csajt szidja, hogy hogyan lehet ilyen felelőtlen és miért nem bízik magában egy kicsit. Tina teljesen magabiztos és tudja magáról, hogy tehetséges. Néha napján ez át megy egoistaságba, de attól még rendes és bírom őt. Tina tavaly is bejutott és el kellett mennem a meghallgatására, mert nagyon szépen megkért rá, én meg jó barátnő módjára belementem.

–Remélem, jó szerepet kapok. Ez a darab valami isteni lesz. –áradozott mellőlem az óra kellős közepén Tina.

–Tina inkább figyelj, majd megbeszéljük szünetben. –súgtam vissza neki.

Tina nem beszélt többet hozzám viszont egy papírlapot tolt a könyvem fölé. Na ne már!

Te nem akarsz jelentkezni erre a musicalre? Jó hangod van, lenne esélyed. Tök buli lenne együtt szerepelni.

~T

Tina le fogunk bukni, és nem, nem akarom teljesen leégetni magam!!!

A

Nem fogunk nyugi ne pánikolj és miért égetnéd le magad??

~T

Nagyon jól tudod, hogy lámpalázas vagyok, beégnék mindenki előtt!

A

Naaa… légysziii! Csak a kedvemért. Tök jó lenne.

~T

Nem!

A

Kérlek Alice!

~T

Hagyj békén! Így is nagyon figyel minket a tanár. VÉGE!

A

Nagyjából ennyi volt a magyar órai beszélgetésünk. A mai nap folyamán Lucas megkeresett és megkérdezte mikor érnék rá megcsinálni vele a biosz pármunkát. Két oldalas esszét kell írnunk a Tourette–szindrómáról. Megbeszéltük, hogy holnap átmegyek hozzá és megcsináljuk. A beszélgetésünk végén így köszönt el, idézem:

„Még látjuk egymást” – majd rám kacsintott és elsétált. Azt hiszi, hogy ettől elájulok? Akkor nagyon téved!! Pff.

Ebédidőben Tinával összefutottunk és a tálcával a kezünkben néztünk ülőhely után. Mikor megláttam, hogy Mercedes egyedül ül, és egy csokit majszol, azonnal eszembe jutott, hogy beszélnem kéne vele.

–Figyelj, nem ülünk oda Mercedeshez? –böktem meg a karommal Tinát, aki egy almával a szájában bólintott.

Az asztalhoz érve Mercedes csak futólag pillantott ránk mintha csak épp elmenőben lennénk mellette, majd mikor észrevette, hogy mereven bámuljuk őt megfogta a tálcája két szélét és felállni készült.

–Ne haragudjatok, már megyek is.

–Ne! Nem kell, maradj. Csatlakozhatunk hozzád? –kérdeztem tőle mosolyogva.

–P-persze, nyugodtan. –Mercedest teljesen meglepte a dolog, hogy valaki úgy szól hozzá, hogy nem piszkálják.

–Együtt járunk bioszra igaz? –kérdeztem tőle csevegve. Mercedes csak bólintott és tovább ült csendben.

–Van kedved ma velünk jönni egy italra suli után?

A lány a háta mögé nézett hátha valaki másnak beszélek, de amikor nem látott senkit maga körül visszafordult és halkan válaszolt.

–Most meghívtok valahová? Engem?

–Igen. –haraptam bele az almámba. A mellettem ülő Tina halkan hallgatta végig a párbeszédünket miközben a müzli szeletét bontogatta. Mikor észrevette, hogy Mercedes nem érti ezt az egész helyzetet, közbeszólt.

–Mercedes. Nem vagyunk olyanok, mint Macy nem akarunk kicikizni, csak ismerkedni szeretnénk. –magyarázta meg neki Tina mire csak egyetértően bólintottam kijelentésére.

–Akkor suli után találkozunk fél 3-kor.

Az óráim után a  sulikönyvtárba vettem az irányt, hogy Lucassal tudjunk miből keresgélni a feladatunkhoz. Ha nem gondolkoznék előre, akkor holnap csak ülhetnénk a szobájába és nézhetnénk ki a fejünkből. Ő az ideje nagy részét a közösségi oldalakon tölti és a barátnőivel. Igen, egyszerre 2-3 barátnője van és ezt úgy, hogy mindenki tud róla, csak a ’barátnők’ nem. Jó mi?

A könyvtáros nőnek intettem egyet és úgy haladtam tovább a sorok közt. A polcok közt egy-két diák álldogált csak pár könyvvel a kezében. Az egyik sorban egy lány üldögélt a földön 4 könyvvel maga körül. Biztos negyedikes. Az egyik részlegnél összefutottam Kylelal is a csoporttársammal, akivel együtt járunk kémiára. Az első évben epekedtem érte, de rájöttem, hogy semmi esélyem sincs nála ezért feladtam. Hiszen ő annyira helyes azzal a nagy barna szempilláival, amelyek keretezik a barna szemeit. A haja gesztenyeszínű és dús. A stílusa valami eszméletlen menő a barna bőr oldaltáskával és a sötétbarna bakancsával. A csuklóján fekete bőrkarkötőket hord és az egyiken pedig egy kereszt is fityeg.

Nem beszéltünk sokat csak egyszer szólt hozzám, akkor is csak a házimat kérte el. Rengetegen mondják azt róla, hogy szingli, de én nem hiszem el. Egy ilyen fiúnak biztos van barátnője. A lánynak csillogó szőke haja lehet és ragyogó kék szemei, tökéletes alakja és biztos okos is. Semmi esélyem nem lenne vele szemben.

A könyvek közt találtam két olyat is, amiből sok minden jól jöhet, de mivel előbb végeztem a gondoltnál, átmentem egy olyan részlegre, ami engem érdekel. A kezembe fogtam a regényt és tovább sétáltam a sorok közt. Ahogy megláttam egy régies kötésű könyvet levettem a polcról és elolvastam a tartalmát. A mondatok után felpillantva, a résen át megláttam egy ismerős arcot, aki épp egy kis lapocskát tartott a kezében. 
Ez meg mi a fenét keres itt? Ennek az ismerős arcnak göndör barna haja van, és elbűvölően aranyos arca. A cetliből mindig fel-felnéz a felső polcra. Ahogy elindult felém időm sem volt visszatenni a kezemben tartott keményborítós irományt, azonnal indultam a másik irányba. Mégis mit akar az én sulim könyvtárába?!

–Alice?

Végem volt. Amikor meghallottam a nevem a szívem egy óriásit dobbant és izzadni kezdett a tenyerem. Megfordultam és Kylet láttam meg magam mögött. Kicsit megdöbbentem, amikor elmosolyodott és közelebb jött. Hát ez…?

–Szia Kyle. –köszöntem neki zavartan. Most már biztos, hogy Harry észrevett.

–Gondoltam khm… csak köszönök. – vakarta meg a tarkóját és felnevetett.

Szinte elaléltam mosolyától, csak bámultam tökéletes arcát. A szemei elbűvöltek.

Térj észhez ne légy ciki!!!

–Oh értem és…

–Nem lenne kedved meginni valamit esetleg? A haverokkal elmegyünk holnap valahová.

Naná, a haverokkal.

Pár másodpercig csak némán álltam ott és ezerrel pörgött az agyam. Ha Harry észrevett biztos hallja a beszélgetést. Plusz még Kyle is? Alig néz rá lányokra, pedig egy csettintésre megkaphatná őket. És pont engem hív meg? Ez csak egy vicc.

–Nem tudom, nem hiszem, hogy…

–Esetleg átnézhetnénk a kémiát is. Van valami, ami nem igazán megy. –szólt közbe hirtelen. Tudja, hogy segítőkész vagyok és kihasznál. Erre nem tudok nekem mondani!!

–Rendben. –sóhajtottam.

–Holnap megvárlak a suli előtt. –ezzel megfordult és elsétált.

Balra tekintettem, de nem kellett volna. Utólag már meg is bántam. Két zöld szempár vizslatott, és ahogy pillantásunk összetalálkozott, intett egyet én pedig otthagytam. Ismét.

3. rész

Sziasztook! :D köszönöm a komikat. A részhez most nincs semmi hozzáfűznivalóm. kövessétek a blogot a következő részt pedig 4 komi után hozom :) Páá xx

–Szia –köszöntem hirtelen, amitől rögtön megfordult és picit elmosolyodott. Húú de aranyos.

–Szia –viszonozta lassabban, mint én. Miután nem mondott semmi és csak ott álltam tehetetlenül, míg ő még mindig a poharát tisztogatta ezért én szólaltam meg először.

–Szóval…–ennyit tudtam kinyögni, mert elterelte a figyelmem az előbb tett mozdulata. Ahogy szabaddá tette két kezét a hajához nyúlt és felborzolta, miközben a fejét rázta, és egy elegáns mozdulattal a füle mögé simította azt. Mentsen meg valaki, mert megfulladok. Nincs levegő!!!!!!!

–Jól vagy? –kérdezte kizökkentve ezzel fulladásomból.

–Öhh, naná. Csak nem kéne ablakot nyitni? Elég fülledt a levegő itt. –Indultam az ablak felé, és amikor a kallantyún volt a kezem Harry odaszaladt hozzám és lefogta azt.

–Ne ne ne ne ne. Ki ne nyisd! –mondta rögtön mögülem. A kézfejem meleg volt érintésétől, szinte már forró. Úristen, fogja a KEZEM! Nem néztem hátra teljesen, csak próbáltam normálisan lélegezni az előbbi kétszeres sokk miatt. Először a hajrázás aztán meg ez. Most már tényleg nem kapok levegőt!!!

–Miért? –még a saját hangomon is meglepődtem annyira visszafogott volt.

–Mert itt van anyám vázája. Látod? –vette el a párkányról az egyébként ronda vázát. Hát… én nem sajnáltam volna az egy biztos–imádja ezt az ócska darabot, de szerinte értékes. Rómában vette.

–Ti voltatok Rómában? –kérdeztem teljesen meglepetten. Mindig is szerettem volna eljutni oda, de hogy már tudom, hogy ilyen ronda vázák vannak ott, tuti lemondok róla. Pff.

–Aha. –vonta meg a vállát. Hát elég lazán kezeli ahhoz képest, hogy nekem ez az ÁLMOM. Most már egy szertefoszlott álmom… az a váza ocsmány.

A nyitott ablaknál beszélgettünk tovább a csak úgy spontán témákról. Család, barátok, költözés és a többi. Igen a barátok. Nem mondtam el neki, hogy nem rajongnak körbe a suliba, és hogy az egyetlen, akivel jóban vagyok az Tina. Meg amúgy is… biztos cikinek tartaná. Szerintem az előző sulijában nagymenő volt a lányok szemében. Hiszen ahogy kinéz az… az elmondhatatlan. A göndör fürtjei a mosolya… és most furcsán néz rám, felnevet és integet a kezével az arcom előtt.

 –Jól vagy? –nevet fel megint és meglátom. Meglátom az arca két oldalán felbukkanó apró gödröcskéket. Azt hiszem ez a legédesebb dolog az arcán. MI?

–P-persze minden oké. – erőltettem magamra egy mosolyt majd próbáltam ismét ráfigyelni… Ami egy kicsit nehéz volt, de sikerült.

–Szóval igaz? –kérdezi, és szemével engem vizslat, a válaszomat várja. De mégis mire?

–Mi igaz? –kérdezek vissza furán. Most vagy ennyire nem figyeltem volna vagy nem kérdezett semmit. Lehetséges, hogy az elsővel kapcsolatos a válasz.

–Amit a sulidról mondtál az igaz? – néz rám teljes komolysággal még mindig ugyanúgy, ahogy az előbb. Most van lehetőségem letagadni az egészet, de akkor mit fog gondolni a családja? Hogy egy kis pitiáner hazudozó vagyok, aki szereti átverni az embereket csak úgy… hülyeségből? Ezek után a szemükben egy megbízhatatlan, kis hazug dög leszek. Na jó, ez elég durva feltételezés a családjával szemben!

A pult melletti fűszeres szekrénynek támaszkodik, egyik lábát keresztezi a másik előtt. A karjait összefonja a mellkasánál. Nagyot nyelek.

–Miért talán meghazudtolsz? –kérdeztem némi felháborodással, csak hogy éreztessem vele amit mondtam teljes mértékben igaz. Ha nem akarsz válaszolni, kérdésre csak kérdéssel válaszolj. Ezt is apától tanultam, köszi apu!  Harry furcsán nézett rám, majd percekig semmit sem szólt. Kezdtem kínosan érezni magam a bámulásától és a csöndtől, ami ránk telepedett, mikor lépteket hallottam a szüleink beszédével keveredve. Hála az égnek!!!

–Alice kicsim indulunk. Merre vagy? – hallottam meg anya hangját ezért sietve ellöktem magam az ablak mellől, még egyszer ránéztem Harryre és se szó, se beszéd csak otthagytam.

Remélem értette mit akartam ezzel. A sötét folyosón végig sétálva mosolyogtam az előbbi tettem miatt. Még soha nem hagytam ott sehol senkit, csak úgy. Ezt többet kéne csinálnom, tök jó érzés.

–Itt vagyok bocsánat csak a konyhában voltam. –mosolyogtam ártatlanul. Mindenki ott állt velem szemben; anya, apa, Liz, Mike, Mr. és Mrs. Styles, csak Harry volt még mindig ott ahol hagytam.

Anyu megköszönte a meghívást, a vacsorát és még ennek tetejébe agyon dicsérte a főztjüket is. Ilyen az én anyukám. Illedelmes, pedig tudja, hogy a krumpli túl volt főzve. Láttam az arcán mikor megkóstolta. A ház elé érve rá is kérdeztem a krumpli állagára mire csak ezt válaszolta.

–Borzasztó volt–súgta a fülembe eközben pedig éreztem a gyenge nyomást a kezével a hátamon–és most mosolyogj és integess–fordult hátra azonnal és lóbálni kezdte a kezét.

Én csak nevettem rajta és a kalimpálásán, majd egy utolsó intéssel végre az ajtónkon estünk be mindannyian.

–Indulás mindenki az ágyba! Holnap suli, ovi, munka. Alice segíts Liznek megmosni a fogát és átöltözni.

–Egyedül is tudom. – szólalt fel Liz.

Gyorsan felkaptam a húgom és felvittem a szobájába és ráparancsoltam, hogy ha nem most fogat nem jönnek az álommanók. Mint mindig most is hatott és spurizott is a fürdőbe.

–Szólj, ha kész vagy és jövök.

A szobámba ledobtam magam az ágyra és csak néztem ki a fejemből. Teljesen kimerített a mai nap. Suli meg a mai vacsora is. Plusz még a mai tesi órán Miss. Tucker suli köröket futtatott velünk, amik természetesen jegyre mentek. Még két hét. Ezzel vigasztaltam magam és léptem az ablakomhoz, hogy behúzzam a függönyeim és akkor észrevettem, hogy a szemben lévő ablak redőnye még fent van és fény szűrődik ki rajta. A szoba falai fehéren és kopaszon keretezték a szobát, amiben egy ágy és egy éjjeliszekrény állt. Csak ennyit láthattam mivel az ablak nem engedett többet. A lámpa fénye kiégett és egy sötét alak sétált el az ablak előtt mire én egy rántással takartam el magam a kíváncsi szemek elől. Igaz hogy én voltam a kíváncsiskodóbb, de nem akartam, hogy bárki megláthasson amint épp őt kukkolom. Félek, hogyha felnövök, egy pszichiátriai eset leszek.

A suliban mindenki az új diákról beszél, ki lesz az, melyik osztályba fog járni, fiú-e vagy lány. Mindenki egymás hegyén-hátán kombinál. Mi Tinával megőrizve a hidegvérünket sétálunk végig a szekrényeknél és csak halkan beszélünk, hogy más ne hallja. Még szerencse hogy a szekrényünket csak egy szekrény választja el. Tudunk észrevétlenül beszélni mindenről, amit csak spontán meg akarunk beszélni.

–Mi a véleményed erről a témáról? – kérdezi szinte már suttogva, amit így is alig hallok a kiabálástól.

–Majd csak kiderül mi lesz, de azt beszélik, a mi évfolyamunkra jön, vagyis egyidős velünk. – rántom meg a vállam.

–Tök jó lenne, ha lány lenne és nem olyan kőbunkó, mint Macy akkor lóghatna velünk.

–Erről csak álmodhatsz. –csukom be a szekrényem ajtaját– Milyen órád lesz?

–Matek. Délután a suli előtt várlak kettőkor.

A biosz órám dögunalom volt. Infóórán Mr. Sylvester megengedte, hogy azt csináljunk, amit akarunk, ezért felnéztem pár közösségi oldalra és válaszoltam Julienak az unokatesómnak, aki Amerikában él. Megbeszéltük, hogy nyáron eltöltök náluk 1 hetet és megmutatja nekem a környéket ahol laknak. Hát úgy látszik, mégsem maradok program nélkül a nyáron.

Ahogy megszólalt a csengő azonnal fogtam a cuccom és leszaladtam a biosz terem elé és megnéztem kivel osztottak párba. A falitábla előtt rengetegen gyűltek össze, majdnem 10 percig álltam ott mire végre megnézhettem a párom. Add, hogy lány legyen, add, hogy lány legyen!!!

Ilyen az én szerencsém. Hát persze hogy fiú!! A nevem mellett Lucas Williams állt. NA NE! Az osztály szívtiprója. Szinte az összes csajjal járt kivéve 4 embert, amibe én és Tina is beletartozunk. A másik kettő Savana és Mercedes. Savana a pom-pom csapatban is benne van csak ő nincs annyira elszállva magától, mint Macy és az összes többi Macy klón. Mercedes pedig nem tartozik a vékonyak közé, ezért kiközösítik. Szemetek! Beszélni fogok Mercedesszel.

ÚRISTEN!!!  Negyed három! Elkések!!!

2. rész

Helóóóó people. :D Bocsánat amiért későn hoztam a részt hiszen megvoltak a komik. Csak annyira beteg lettem hogy mozdulni nem tudtam az ágyamból. Remélem egy kicsit azért kiengesztel titeket a rész. Köszönöm a kommenteket, 3 után ismét jelentkezek az új résszel. :) Páá xx és köszönöm a várakozást!! <3

A vacsora elég jól telt, kivéve egyetlen bökkenőt. Aznap este esett le a mondata Mrs. Stylesnak.

 „Remélem, megismerkedsz a fiammal is”.

Igen. Én hülye! Miért is gondolhattam azt, hogy egy 4 éves fiúval akar összeismertetni engem… és még azt hittem ők a ’furák’. Közben nekem van ott bent a fejemben valami furcsaság.

Amikor megérkeztünk boldogan fogadtak minket és örültek, hogy végre megismerkedhetnek valakikkel, hiszen olyan idegen nekik ez az új környezet és biztos, hogy a fiúknak is nehéz lesz beilleszkedni. Húú, szép indoklás.

Átvágva a házon kint találtuk magunkat a kertben ahova egy lefelé vezető lépcsősor vezetett. Lelépdelve egy nagy asztal állt előttünk gyönyörűen megterítve, körülötte székek, amelyeken párnák voltak.

Mindenki helyet foglalt az asztalnál, mikor valaki az utolsó pillanatban letrappolt a lépcsőn és leült a velem szemben lévő székre. Mellettem Liz ült és anyu, a két asztalfőnél, Mr. és Mrs. Styles, velem szemben pedig az eddig nem látott jövevény, Harry mellette Mike és apu. (Apu azért is ült külön, mert jobban meg szeretett volna ismerkedni Mr. Stlyessal, meg persze nem volt hely a mi oldalunkon.) Igen, Harry. Harry eddig a nagyszüleinél volt az utóbbi 1 hétben, akik Amerikában élnek, és mint megtudtam, minden nyár elején ellátogat hozzájuk. De miért nem nyári szünetben? Ott van rá több mint 2 hónap. 

Ahogy szaporán szedte lefelé a lépcsőfokokat göndör, étcsokoládé színű tincsei összevissza ugráltak, és ahogy felnézett, zöld szemei csak úgy szikráztak. Ahogy megláttam elállt a lélegezetem, amit percek multán sem sikerült teljesen helyreállítanom. Hirtelen félrekaptam a tekintetem ne lássa zaklatottságom. Nyugi Alice.

–Jó estét! A nevem Harry Styles. –nyújtotta a kezét anyu és apu felé, majd készségesen kezet rázott velük.

Nekem pedig tök semlegesen:

–Szia. Harry Styles.

–Alice Milborrow. –néztem fel egy pillanatra. Nem akartam nagyobb feneket keríteni ennek mint ő, ezért én is ugyanúgy viszonoztam ’kedvességét’.

Miután helyet foglalt összekócolta az öccse haját, majd mikor Mike morcosan lapítgatta visszafelé, Harry ezt rövid nevetéssel nyugtázta.  Találkozott a tekintetünk, amit ő azonnal megszakított azzal, hogy zöldséges tál felé nyúlt és szedett egy kisebb adagot a tányérjára. Körülkémleltem a többiek tányérját és láttam, hogy már majdnem mindenkinek a tála felét étel borította, csak az enyém volt üres.

Ha feszült vagyok, nem tudok sokat enni, ezért a legkisebb szelet húst vettem el­– az asztal széléről, amiért persze, hogy át kellett nyúlnom mindenki előtt– és egy fél salátáskanálnyi zöldséget szedtem.

–Szedsz nekem is? –hallottam meg egy vékonyka hangot majd egy kisebb színes mesefigurás tányért dugtak az orrom alá. Az edény szélét kicsinyke kezek fogták ebből gondoltam, hogy Mike az.

–Persze– mondtam egy kicsit bátortalanul. A villájával felszedtem egy akkora szeletet, mint az enyém és átemeltem a mesefigurákra.

–Alice drágám te melyik iskolába is jársz? Gondoltam ötleteket gyűjtök, mielőtt beiratkoznánk valahova Harryvel –mondta Mrs. Styles megszakítva ezzel a beszélgetést anyával. Az asztalnál minden szem rám szegeződött kivéve apáét és Mr. Stylesét. Ők még lényegében bele voltak bonyolódva a football rejtelmes világába.  Meg persze Mikeé aki a sült krumplikkal játszott katonásdit, amiknek leharapta a felét.

–Az Isaac Newton Gimnáziumba. –válaszoltam röviden.

–…és, milyennek tartod az oktatását és a közeget? Sok kis barátod van? –mosolygott kedvesen, majd a kérdése végén egy apróbb falat húst vett be a szájába.

Hogy milyennek tartom? A tanítás reggeltől délután 2-ig tart. Egy nap 5-6 óránk van, de van, amikor csak 4, így előbb hazajöhetünk. A tanárok nem túl szigorúak, de van pár pszichopata, aki szívesen szívat meg embereket ok nélkül. A különböző évfolyamokon az emberek klikkekre osztódnak, ezért nem lehet az iskolát eléggé összetartónak nevezni. Ez olyan, mint a dzsungel. Meg kell maradnod a saját lábadon akár segítséggel, vagy ami nehezebb, a nélkül. Nagyjából ennyi, de ezt persze nem mondtam.

–Színvonalas–mosolyogtam vissza és a poharam felé nyúlva ittam pár kortyot a gyümölcslevemből. Egyáltalán nem gondoltam komolyan és a sulit sem akarom fényezni, de mégsem fejezhetem ki teljes véleményem egy most érkezett családnak. Még a végén megijednének. –és igen sok khmm… barátom van. De nem ajánlom ezt az iskolát.–Eddig mindenki figyelmesen és nyugodtan hallgatott, egészen az utolsó mondatig; anyám feltűnően krákogni kezdett, apámnak leesett az álla így látható volt a benne lévő dolog,(csak diszkréten igaz apa?) Mrs Stylesnak elkerekedtek a szemei, Mr. Styles és Harry pedig pontosan egyszerre hagyta abba a rágást. (Húú… ide tuti nem kell DNS teszt) – A közegről. Az iskola felsőbb éves diákjai felsőbbrendűnek hiszik magukat, ezért azt hiszik, mindent megtehetnek. De ebbe a csoportba legfőképpen a focicsapat emberei tartoznak. Akiket elítélnek vagy lúzernek tartanak valami miatt, azt naponta terrorizálják, vagyis vagy bedobják őket az iskola előtti kukába vagy arcon öntik szilvás jégkásával. Rendszerint a lányokat nem dobálják. Vannak olyan helyzetek is, amikor csak szimplán elgáncsolnak vagy bezárnak a szekrénybe. A csoportok legfőképpen klubbonként alakulnak ki. Ha a focisok szerint ciki szakkörön vagy, rád szállnak. Itt nincs egyenrangúság. Ha sikerül meghúznod magad békén hagynak. Ezt tapasztalatból mondom.

A mondandóm végén mindenki döbbenten nézett rám, teljesen meglepődtek a kifakadásomon. Hirtelen Harryre pillantottam, aki engem figyelt a villájával a szájában. Egy ideig csak bámultuk egymást, majd lassan elmosolyodott és újra az ételébe temetkezett.

–Hát… k-köszönöm a véleményedet sokat segítettél.

A mosolya most már nem volt olyan őszinte, mint lenni szokott. Inkább erőltetett. Ennyire durva lettem volna?  

A vacsora után lepakoltuk a nagy asztalt és helyet csináltunk a sütiknek és a kisebb rágcsálnivalóknak, amiket Mrs. Styles és Harry hozott ki. Sor került egy kis beszélgetésre, de inkább volt ez a szüleink nosztalgiázása. A gimis éveikről volt szó, de szóba jött még rengeteg minden. Szinte alig tudtam figyelni; vagy ásítottam, vagy velük kellett nevetnem a poénokon. Ha azokat lehet poénnak nevezni. Az előző beszédem óta nem szóltam egy szót sem, és nem is kérdeztek.

A kanapé szélén ülve a mellettem elsétáló göndör, észrevétlenül megbökte a támlán pihenő kezem, utána a hátam. Utána fordítva a fejem éreztem a hajamon, hogy van benne valami. A tarkómhoz nyúlva egy papír zsebkendőt találtam, amit a tenyerembe rejtve olvastam el.

–Elnézést merre találom a konyhát? –­kérdeztem a szavukba vágva, amiért érdekesen néztek rám a szüleim.

–Öhm… ahogy bemész balra, egyenesen sokáig és megint balra. Meg fogod találni. –mosolygott rám. Ez a nő túl sokat mosolyog. De attól még nagyon aranyos. Ja, említettem már, hogy óriási ez a ház?

Egy hosszú keskeny folyosón halkan végig menve néztem be a szobákba, hogy jó helyen járok-e. Nem volt nehéz megtalálni, mert csak a legvégén égett a villany. A sötét fal mögül bepillantva megláttam őt, aki épp a poharát törölgette, amit kihozott magával. Miért is hívott?

1. rész

Sziasztok! :) Hát itt az új blogom, és annak az első része. A blog alakulóban lesz folyamatosan frissül. A kövi rész 2 komi után hozom. Jó olvasást :)) Páá xx

Új család érkezett a mellettünk lévő háztömb szélső lakásába. Az ablakommal szemben lévő ablaknak a redőnye időtlen idők óta le van húzva, ami egy kicsit ijesztő szokott lenni, ha néha esténként elfelejtem behúzni a függönyöm. A ház körül bútorok és megannyi doboz hever, amiket egy közepes éveiben járó nő és egy férfi pakol be a házba.  A sok akadály közt, egy 4 év körüli kisfiú száguld fel-alá a kis műanyag zöld motorján –idő közben a nevét is megtudtam, Mike– akire a szülei nem győznek rászólni gyorsasága miatt. Világosszőke, göndör fürtjei ide-oda ugrálnak, mikor belekap a szél minden egyes elrugaszkodás után. A húgomnak is van egy ugyanilyen motorja – aki szintén 4 éves volt a múlt héten– csak neki természetesen pink– aminek az oldalát sok színes virág díszíti. Saját kezűleg ragasztgattuk rá Lizzel, akinek apró kezei épphogy elfednek egy matricát.

–Kicsim! –hallottam meg anya hangját lentről, ami azonnal visszazökkentett –Kicsim, megint hangosan hallgatod a zenét?!

Rekordsebességgel csavartam le a hangerőt a hifimről és nyitottam ki az ajtóm szinte majdnem egyszerre. Másoknak a magány az, hogy egyedül lehet, nekem viszont csak egy gombnyomás.

–Igen anyu? –kiáltottam le, mintsem hogy megvárjam, míg feljön. Volt már rá példa, mikor összevesztem a szüleimmel, bezárkóztam a szobámba és nem jöttem elő akárhogy is kérték. Minél hangosabban dörömböltek, vagy beszéltek annál hangosabbra vettem a zenét, de akkor sem volt sok ’szülőmentes’ időm mivel nemes egyszerűséggel LEEMELTÉK a SAJÁT SZOBAAJTÓM. Ezért sem akarom, hogy ez még egyszer megismétlődjön.

–Megtennéd, hogy átviszed az új szomszédoknak a süteményt? –kérdezte kedvesen.

–Igen, máris megyek.

–Igyekezz, nem akarom, hogy kihűljön.

Mégis miért pont nekem? Mi közös van bennem és egy harmincas nőben?... vagy egy pasiba? Anyának sokkal könnyebb lenne. Vagy apa! Miért nem viszi át apa? A pasival, majd délutánonként összeülnének meccset nézni, mert bennük LEHETNE közös. Nem akartam magamra haragítani anyát, így gyorsan leszaladtam a lépcsőn és megnéztem milyen jó sütit fogunk feláldozni. Anya csinálja a legjobb sütiket a városban. Naná hiszen cukrász! Rengeteg felkérést kapott már a városi fesztiválokra, bálokra, vagy akár születésnapra. Sokszor segítek neki a munkahelyén is, ha túl sok dolga van, így én állok be a pult mögé. Igen anyámnak egy külön cukrászdája is van.

 Ahogy az utolsó lépcsőfokokat szedtem megéreztem a baracklekvár illatát… hát persze a kedvenc sütim. Puha vaníliás piskótalapok között házi baracklekvár. MIÉRT?

–Vehetek? –néztem anyára boci szemekkel, de mikor megláttam a szúrós tekintetét azonnal visszaszívtam.

–Felejtsd el. Nem szóltam semmit. –fogtam meg a tányért, majd ahogy megfordultam apával és Lizzel találtam szembe magam.

–Úúú, süti. –kapott le egy szeletet, amit azonnal megfelezett és a kisebb részét a húgom kezébe nyomta.

–Héé! Ők persze vehetnek?! –fordultam vissza anyához, aki kivett egyet a sütőben eldugott tartalékból és betette az hiányzó kocka helyére. Dugi süti. Nem is az én anyám lenne, ha nem tartana ilyet valahol. Még azt is el tudom képzelni, hogy minden szobában van egy eldugott széfje ahova egy csomó kaját tesz.  

Magam után becsukva az ajtóm, észrevettem, hogy már nincs itt a teherszállító autó és nem láttam kint egyetlen egy ládát sem. Csend uralkodott az utcában csak pár autó hajtott el az úton. A szomszéd ház tornáca minden egyes lépésem után nyekergő hangot adott ki addig, amíg meg nem álltam az ajtó előtt és nyomtam meg a csengőt. Pár pillanat múlva lépéseket hallottam és azt a nőt pillantottam meg a szúnyogháló mögött, akit az ablakból is láttam.

–Szervusz. Segíthetek valamiben?

–Ööhm… Üdv, anyukám sütött süteményt önöknek és ezt khmm… szeretném átadni. – mosolyogtam.  

–Oh, milyen aranyos, köszönjük szépen. Frank! –kiabált be hirtelen, amitől egy kicsit összerezzentem, majd a férfi sétált ki egy régi ronggyal, amibe a kezét törölgette.

–Drágám ő itt a szomszéd lány, aki hozott nekünk süteményt. Hogy is hívnak?

–Alice. Alice Milborrow –válaszoltam.

–Alice drágám ő itt a férjem Frank Styles, én pedig Anne Styles vagyok.

–Jó napot Mr. és Mrs. Styles, hát örülök a találkozásnak, de nekem most mennem kell. Viszlát! –köszöntem el sietősen. Nem tudom miért akartam gyorsan elmenni onnan de kezdett kínossá válni a helyzet.

 –Szia! Örülök, hogy találkoztunk! Remélem, megismerkedsz a fiammal is.

Ez volt az utolsó mondata, amit hallottam mielőtt intettem volna nekik egy utolsót és becsuktam volna a bejárati ajtónk.  

A fiával? Minek nekem megismerkedni egy 4 évessel? Máskor viszem magammal Lizt is, bár őt túlságosan szeretem ahhoz, hogy bemutassam nekik. Jó jó. Tudom, hogy elhamarkodottan ítélek, de egy kicsit furák ezek az új szomszédok. Ennyire nem látnák a korkülönbséget?

~3 nappal később~

Még két hét van a suliból, amit már mindenki úgy vár. Na, jó persze én is várom, de nem úgy, mint mindenki más az iskolában. Mindenki lesz valahol, csak én nem. Az odautazókat tengerparti nyaralók melletti Beach party… vagy csak simán tengerparti nyaralók várják! Az is valami vagy nem? Tuti, hogy én leszek az egyedüli, aki itthon fog ülni a szobájában és az első 2 hétben ki fogja olvasni a kötelezőket. Nem sok barátom van a suliban, ezért nem hívnak sokszor sehová, de Tina, akivel mondjuk, egész jól kijövök, nagyon aranyos, ellentétben a suli legmenőbb csajával, aki nem mást, mint Macy Artmenson. Folyton a gyengébbeket piszkálja, köztük engem is néha.  Ő persze a pom-pom lányok csapatvezére részben ezért is döglenek utána a pasik. Hát persze miért is ne döglenének, mikor tökéletes az alakja ott domború ahol kell és hosszú szőke haja minden lépése után megcsillan a napfényben.  –A suliban az a pletyka is járt, hogy tömi a mellét. Aki ezt kezdte el terjeszteni elég bátor lehetett.– De őt csak egy fiú érdekli. A focicsapat hátvédje Austin Blanston, aki nem mellesleg jól néz ki. Nahát, micsoda meglepő történet. Mint valami rossz amerikai film. A menő csaj és a menő fiú az álompár a suliban, akik minden lúzert kicikiznek. Ennek tetejébe minden nap a suliban egymás szájában turkálnak legalább 2 méter mélyen a tanárok szeme láttára is. Pfuj.

A programokhoz visszatérve Tina meghívott nyárra egy ott-alvós bulira néhány barátnőjével együtt, akik szerinte tök jó fejek. Igazából nem ismerem őket, de remélem velem is jó fejek lesznek és nem csak Tinával.

Szombat estére, vagyis ma hivatalosak vagyunk a Styles család vacsorájára a süti miatt. Egy kis édesség miatt ekkora felhajtást. Khm… hát, kíváncsi vagyok mi sül ki ebből.

Süti ≠ Vacsora
Vacsora ≠ Süti

Akárhogy nézem, ez nem egyenrangú. 


Kövessetek bloglovinon:
http://www.bloglovin.com/blog/9776941